Ejtették a vádat Kevin Spacey egyik zaklatási ügyében

bűnügy
2019 július 17., 19:18

Az ügyész ejtette a vádat Kevin Spacey ellen abban a zaklatási ügyben, ahol a színészt azzal gyanúsították, hogy 2016-ban a Massachusetts állambeli Nantucket szigetén egy bárban alkoholt vett egy akkor 18 éves fiúnak, majd fogdosta őt. Massachusettsben 21 éves kortól lehet legálisan alkoholt fogyasztani.

Kevin Spacey egy massachussettsi bírósági meghallgatáson 2019. január 7-én. Ez esetben is szexuális zaklatás volt ellene a gyanú, de végül az ügyészek ejtették a vádakat.
photo_camera Fotó: NICOLE HARNISHFEGER/AFP

A vádat azután ejtették, hogy a színészt zaklatással vádoló férfi nem akart vallomást tenni azokról a szöveges üzenetekről, amikről a védelem azt állította, hogy Spacey ártatlanságát igazolnák. Ugyanakkor a férfi tagadta, hogy törölte volna az üzeneteket vagy manipulálta volna azokat a képernyőfelvételeket, amiket a nyomozóknak átadott. Amikor a védelem emlékeztette, hogy a bizonyítékok módosítása bűncselekmény, megtagadta a vallomástételt. A telefonról pedig azt mondta, hogy elveszett.  Végül az ügyészség szerdán emiatt ejtette a vádakat.

Ebben az ügyben decemberben emeltek vádat Spacey ellen, aki egy bizarr YouTube-videóval reagált. Frank Underwood karakterébe bújva szólt a Let Me Be Frank(Hadd Legyek Őszinte) címet viselő felvétel nézőihez. A háromperces videóban leszögezi: nem fogja megfizetni annak az árát, amit nem követett el. Emellett felteszi a kérdést a nézőknek, hogy bizonyíték nélkül is elhiszik-e a vádakat, ítélkeznek-e felette tények hiányában.

Rajta kívül még Anthony Rapp is szexuális zaklatással vádolta a színészt, azt mondta, hogy csak 14 éves volt, amikor Spacey 26 évesen rámászott az ágyában. Spacey később azt mondta, hogy nem emlékszik az esetre, de bocsánatot kért. Tavaly a rendőrség hat zaklatási ügyben nyomozott Spacey ellen, többek között felmerült, hogy még a House of Cards stábját is zaklatta. (Guardian/APNews)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.