Az oltáskáosz krónikája

Történelem

Kemény dolgok történtek a hét második felében, kiderült, hogy a kormány képtelen megszervezni, hogy 74 ezer oltandó embert behívjon a hozzájuk legközelebb eső oltópontra, így aztán napokra le is fújták az AstraZeneca vakcinák beadását, de aztán kiderült, hogy mégsem fújták le teljesen.

A kormány különböző szervei egymásnak és a valóságnak folyamatosan ellentmondva nyilatkoztak a helyzetről. Hogy könnyebb legyen áttekinteni az elmúlt 4 nap eseményeit, kronológiai sorrendbe rendeztük őket:

  • csütörtök délután: A kormány sms-ben értesít 74 ezer embert, hogy hétvégén a számára kijelölt oltóponton AstraZeneca oltást kap.
  • csütörtök este: Kiderül, hogy többeket a lakhelyüktől 100-150 kilométerre hívtak oltani, és behívót kaptak olyanok is, akiket már beoltottak.
  • péntek reggel: Orbán Viktor a Kossuth Rádióban elismeri, hogy „van némi technikai zavar”, ezért leállították a rendszert, és dolgoznak a megoldáson. A miniszterelnök megjegyezte azt is, van egy telefonszám, amin jelezni lehet a hibát, de hogy mi az, azt nem tudta megmondani.
  • péntek délelőtt: Az operatív törzs sajtótájékoztatóján György István államtitkár elmondja, a 74 ezer AstraZeneca oltást később kell beadni, az érintettek bocsánatkérő sms-t kapnak, és a hétvégén nekik nem kell az oltópontokra menniük. Ezen a sajtótájékoztatón sem sikerül elárulni az Orbán által említett telefonszámot, holott Orbán azt mondta a rádióban, majd Müller Cecília fogja bemondani, hová kell telefonálni.
  • péntek délután: A kormány sms-ben fújja le a hétvégi AstraZeneca-oltást.
  • péntek este: A Koronavírus Sajtóközpont bejelenti, hogy a jövő hét második felében oltanak majd csak az AstraZenecával.
  • péntek este: Az RTL Klub Híradója úgy értesül, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság utasítása szerint az oltópontokon ügyeletet kell tartani a hétvégén, és be kell oltani azokat, akik esetleg nem értesültek arról, hogy elmarad az oltás. Ezt azonban máshol nem igazán reklámozták.
  • szombat délelőtt: Kiderül, hogy aki annak ellenére elmegy az oltópontra, hogy sms-t kapott arról, hogy NE menjen, az mégis kap oltást.
  • szombat dél: A Koronavírus Sajtóközpont végre közli a telefonszámot, amin az oltási adatokkal kapcsolatos hibákat jelezhetik az emberek: 1818
  • szombat délután: Az operatív törzs megerősíti, hogy aki elmegy az oltópontra, és megkapta az sms-t, hogy menjen, majd azt, hogy mégse menjen, az kap oltást.
  • vasárnap reggel: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondja a Kossuth Rádióban, hogy az AstraZenecával történő oltást a hétvégére felfüggesztették, holott az operatív törzs már szombat este ezzel ellentétesen nyilatkozott.
  • vasárnap dél: kiderül, hogy vasárnap továbbra is beoltják azokat, akik elmennek az oltópontokra, de csak akkor, ha kaptak sms-t, hogy ne menjenek.
Kapcsolódó cikkek

Lakhelyétől 160 kilométerre van az oltópont, ahová oltani hívták olvasónkat

Éva krónikus beteg, viszont így nem tudja beadatni magának a vakcinát.

Sarkadi Zsolt
járvány

Bocsánatkérő SMS-t kapnak, akiket rossz oltási helyre küldtek

Az AstraZenecánál küldtek ki téves értesítéséket. 74 ezer oltást kell elhalasztani.

Czinkóczi Sándor
képzavar

Lemondták a hétvégi tömeges oltást, sokan mégis megkapták a vakcinát

Olvasóink a káosz ellenére elmentek az oltóközpontba, és sikerrel jártak.

Boros Juli
járvány

Összeomlott az oltási rendszer

Vakcinakáosz: tömegével hívnak olyanokat sms-ben, akik nemrég kaptak oltást, sokaknak több száz kilométert kellene utazniuk.

Szurovecz Illés
járvány
Videó

„Beállni a sorba, hogy beoltsanak? Nem, nem venném el senki elől”

A kormány sms-ei ellenére nagyüzemben oltanak a budapesti Szent Imre Kórházban. Még olyanok is szerencsét próbáltak, akik a listán sem szerepelnek.

Kaufmann Balázs
járvány

Müller Cecília sem árulta el a telefonszámot, ami Orbánnak reggel nem jutott eszébe

Itt lehetne bejelenteni, ha valaki hibát észlel az oltási rendszerben.

Czinkóczi Sándor
képzavar

Megerősítette az operatív törzs, hogy aki odamegy az oltópontra, az megkapja az oltást

Hiába fújták le a hétvégi akciót, oltanak az oltópontokon.

Fődi Kitti
járvány

A nap, amikor totális csődöt mondott a kormány oltási programja

74 ezer embert kellett volna a legközelebbi kórház oltópontjára küldeni, de ez lehetetlennek bizonyult. A nyilvántartásból sem sikerült kinyerni, hogy kiket oltottak be eddig. Végül egy telefonszám ismertetése is meghaladta a kormány erejét.

Haszán Zoltán
járvány

A jövő hét második felében oltanak majd az AstraZenecával

Reagált a pénteki káoszra a Koronavírus Sajtóközpont.

Szász Zsófi
járvány

Ugyan elmarad a tömeges hétvégi oltás, de aki odamegy az oltópontra, azt lehet, hogy beoltják

Az RTL Klub úgy tudja, hogy a kórházaknak ügyeletet kell fenntartaniuk, ha esetleg olyan ember jelenne meg az oltóponton, aki nem értesült arról, hogy elmaradt az oltás.

Horváth Bence
járvány

A kormány a magánegészségügyben dolgozókat is bevonná a fertőzöttek ellátásába

Orbán bejelentette, hogy már dolgoznak a javaslaton.

Czinkóczi Sándor
járvány

Kiderült a telefonszám, aminek bejelentése 24 órára fagyasztotta le a teljes magyar államot

A 1818-as számon kérhető az oltással kapcsolatos adatok pontosítása.

Horváth Bence
járvány

Ma is beoltják azokat, akik megjelennek az oltópontokon

A kormány szerint felfüggesztették, olvasóink szerint zajlik a vakcinálás.

Botos Tamás
járvány

A hétvégére szóló oltásértesítő sms-eket küldött ki a Vakcinainfo

74 ezer krónikus beteget terveznek a hétvégén oltani AstraZeneca vakcinával.

Sarkadi Zsolt
járvány