Kormányozni legalább tudnak

járvány
2021 április 30., 16:02
  • Romániában már fertőz az indiai vírusvariáns.
  • A kormány hirtelen bedobott pár adag Pfizert, hogy növelje az oltási kedvet.
  • Szakértők szerint borítékolhatóan érkezik a negyedik hullám.
  • Járványhíradó.

Péntekre virradóra 27540-re emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma, az operatív törzs ugyanis 182 újabb halálesetet jelentett. A napi halálozás tehát a néhány héttel ezelőtti csökkenő trend után egyre inkább stagnáló pályára áll, a csökkenés üteme legalábbis mérséklődött.

A márciusi halálozási adatokról a Központi Statisztikai Hivatal közölt lesújtó jelentést, csaknem 40 éves halálozási rekord dőlt meg.

A kórházban lévők száma tegnaphoz képest négyszázzal emelkedett (5937-re), ahogy a lélegeztetőgépen lévőké is (977) nőtt valamennyivel, de a heti adatokat nézve itt is csökkenő trend figyelhető meg.

Az oltás viszont csütörtökön lelassult, a csütörtök reggel közölt, rekordközeli szerdai adat (96 ezer új oltott) után csütörtökön 44 328 oltást regisztráltak.

Elképzelhető, hogy az oltási program csütörtöki megtorpanásában az is közrejátszott, hogy nagyobb mennyiségben csak a kínai Sinopharm vakcinája volt elérhető, ezt azonban az emberek többsége nem veszi fel olyan nagy kedvvel, mint például a Pfizert.

A kormány csavart is a potmétereken: pénteken hajnalban többen meglepve tapasztalták, hogy a központi rendszerben már Pfizerre lehet időpontot foglalni. Miután elterjedt ez az információ, a vakcinaregisztrációs rendszer hamarosan le is állt. Az operatív törzs ezt azzal magyarázta, amivel minden hatóság magyarázni szokta azt a furcsa jelenséget, hogy sok néha sok ember szeretné egyszerre használni az internetes felületeiket: TERHELÉSES TÁMADÁS történt.

Ennek ellenére országszerte sorok alakultak ki az oltópontok előtt, mert elterjedt, hogy Pfizerrel oltanak. A Honvédkórház oltópontján azonban már délben közölték tudósítóinkkal, hogy csak azoknak tudnak kiadni Pfizer-vakcinát, akik a második dózisért érkeznek. De ez sem volt általános, volt budapesti kórház, ami még délután is Pfizer-oltással csalogatta a védettségre vágyókat. A legtöbb helyen Sinopharm és AstraZeneca oltások várták a sorban állókat.

A Fidesz megint jó érzékkel posztolt a Facebookra: péntek délben kitettek egy Orbán-idézetet, miszerint Magyarországon bárki kaphat időpontot oltásra, és be is oltják.

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos reggeli rádióinterjújában is beszélt a Pfizer- oltásról, azt mondta, ma még lehet szerezni ilyen vakcinát, később azonban hetekig nem, mert félreteszik őket a tinédzserek oltásához.

Így egyben szemlélve, akár azt is hihetnénk, hogy a Pfizer reggeli belengetésével a kormány csak azt akarta elérni, hogy többen álljanak sorba oltásért, így még pénteken elérjük a 4 millió beoltottat. Ez meg is lett, így szombattól védettségi igazolvánnyal látogathatóak lesznek az uszodák, a fürdők, a konditermek, a mozik, sportesemények és még egy csomó más szabadidős helyszín.

A szakértők többsége elhamarkodottnak tartja a nyitást, Jakab Ferenc virológus és Oroszi Beatrix epidemológus szerint borítékolható a negyedik hullám.

Akkora nyitási lázban ég az ország, hogy már a maszkért is alig akarnak fizetni az emberek: a NAV 150 forintért sem tudott elárverezni olyan, problémás FFP2-es maszkokat, amilyeneket a Külügyminisztérium korábban még 509 forintért rendelt.

Máshol

Nagy-Britannia annyira jól áll, hogy az egyik vezető járványügyi szakértőjük szerint már nem országos kiterjedésű a koronavírus-járvány.

Indiában azonban nagy a baj, több állam kifogyott az oltóanyagból, Új-Delhiben négypercenként halnak meg koronavírusos betegek. A rettenetes állapotokért nagyban felelős a különösen fertőzőképes indiai vírusvariáns, ami csütörtökön sajnos Romániában is megjelent.

A Pfizer már exportra is gyárt vakcinákat Amerikában.

Az AstraZeneca vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy ők nem ígértek több vakcinát az EU-nak annál, mint amennyit leszállítottak.