Jó reggelt! Ma még melegebb lesz.
Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.
A kedden kilenc óra körül publikált magyar járványadatok két szempontból is nagyon fontosak lesznek. Egyrészt mert a hétfői adatok azt mutatták, hogy megállt a kórházban lévők számának csökkenése. Valószínűbb, hogy ez a szokásos hétvégi torlódás eredménye, mint a járványhelyzet ismételt romlása, de semmilyen eshetőséget nem lehet kizárni.
A másik fontos adat a hétfői beoltottak száma lesz. Az egy héttel ezelőtti hétfő számai jelezték először, hogy befékezett a magyar oltási kampány, és ha sikerült ezen a trenden fordítani, annak most jelentkezhetne az első biztos jele. Müller Cecília is elismerte, hogy a múlt héten lassabban haladtak az oltásokkal a tervezettnél, de erre a hétre új lendületet ígért.
Aki pedig statisztikai kuriózumokra vágyik, figyelje, hogy mozognak együtt a magyar és a lengyel járványügyi adatok. A két országban regisztrált új fertőzöttek száma március 31-e óta teljesen szinkronban van, miközben a V4 többi országával nincs ilyen együttmozgás.
Több mint egymilliárd euró adózás utáni nyereséget ért el az idei első negyedévben a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, ami kifejlesztette a Pfizer-vakcinát. A cég árbevétele 2,048 milliárd eurót tett ki, az előző évi 27,7 millió euró hetvenszeresét.
A cég idén május elejéig mintegy 450 millió adag oltóanyagot szállítottak ki a megrendelőknek. Az év végéig 1,8 milliárd adagra van biztos megrendelés, így a BioNTech 12,4 milliárd euró bevételhez juthat 2021-ben.
A járvány eleje óta sokfelől hallani, hogy ha nem is a gyógyszercégek kitalációja az egész, de ők járnak vele igazán jól. Kétségtelen, hogy egymilliárd euró egész sok pénz, de érdemes kiszámolni, hogy a 450 millió adag 225 millió ember életének megmentésére, egészségének megőrzésére lehetett elég. Az 4,5 euró fejenként, tehát 1600 forint. Így mindjárt nem tűnik olyan lélektelen nyerészkedésnek.
Mégis zajlik központi vizsgálat Magyarországon arról, hogy a koronavírus elleni különböző oltóanyagok milyen immunválaszt váltana. Sokan ennek hiánya miatt végeztettek magánúton, vérvétellel laborban készített mintával ellenanyag-tesztet, hogy megbizonyosodjanak róla: megfelelő immunválaszt váltott-e ki az oltás, élhetik-e lazábban az életüket.
Ennek a vizsgálatnak azért van nagy jelentősége, mert a különböző vakcinatípusok eltérő módon kezdenek hatni. Messze nem igazodnak ahhoz, hogy milyen tempóban gyártják le és postázzák ki már az első oltás után a védettségi igazolványokat. És különböznek abban is, hogy mennyi ellenanyag-termelésre veszik rá a szervezetet.
A központi vizsgálat első eredményei csak május végére lesznek meg. Ezek választ adhatnak majd arra a kérdésre, hogy mit lép a kormány azoknak az esetében, akiknek a szervezetében 4-6 héttel a második oltás után sem termelődött megfelelő mennyiségű ellenanyag a koronavírussal szemben.
Fontos azzal is tisztában lenni, hogy a magas ellenanyagszint nem jelent automatikusan magasabb szintű védettséget a fertőzés ellen. Ferenci Tamás biostatisztikus óva int attól, hogy valaki az ellenanyagok szintje alapján hasonlítsa össze védettségét másokéval, különösen úgy, hogy még egyes laboratóriumok között is különbözőek lehetnek a védettség mértékét megállapító tesztek.
Vagy a britek túl óvatosak, vagy mi vagyunk őrülten vakmerőek. Magyarországon jelenleg hetvenszer annyian halnak meg a járványban lakosságarányosan, mint Nagy-Britanniában, Boris Johnson miniszterelnök mégis csak hétfőn jelentette be, hogy teljesültek a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások további jelentős enyhítéséhez szabott feltételek, így jövő hétfőn elkezdődhet a brit kormány nyitási menetrendjének következő, harmadik szakasza.
Kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és stadionok, de ezekben a létesítményekben a nagyszabású rendezvények látogatóinak számát még korlátozni kell. Az éttermek, pubok és bárok is megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket is.
Máshol:
Bántalmazásos ügyeket tártak fel az SOS Gyermekfalvak ázsiai és afrikai tagszervezeteinél, amiket nem vizsgáltak ki megfelelően. Magyarországon nem találtak ilyeneket, de itthon is szembenéznének az esetleges múltbéli visszaélésekkel.
A fizikai erőszakkal szemben zéró toleranciát hirdettek, évente egy-két esetről tudnak, de biztosan van, ami rejtve marad. És még több a tennivaló a felnőttek és gyerekek közti határátlépésekkel, amik 10-20 éve még belefértek, de ma már nem.
Évek óta nem látott erőszakhullám tombol Jeruzsálemben, ahol palesztin tüntetők összecsaptak a rendőrséggel. Hétfőn megrohamozta az izraeli rendőrség a Jeruzsálemi Templom-hegyet, ahol a hétvégén több ezer palesztin tüntető barikádozta el magát az Al-Aksza mecset közelében.
A Hamász palesztin terrrorszervezet hétfő délután ultimátumot adott az izraeli hatóságoknak, hogy helyi idő szerint 6 órára vonuljanak vissza a mecsettől. Az ultimátum lejárta után a Gázai övezetből a Hamász rakétákat lőtt ki Jeruzsálemre. A támadások miatt evakuálták az izraeli törvényhozás, a Knesszet épületét. A rakétatámadásra, amiben senki nem sérült meg, Izrael légi csapásokkal reagált, amelyekben a palesztin kormány szerint 20 ember életét vesztette a Gázai övezetben, köztük több gyerek.
A palesztinok eredetileg az ellen is tüntettek, hogy az izraeli kormány több palesztin családot telepített ki az óváros szomszédságában fekvő Sejk Dzsarrah városrészből, hogy a helyükre zsidó telepeseket költöztessenek. Az ENSZ által is elítélt eljárással kapcsolatban hétfőn kellett volna döntést hoznia egy izraeli bíróságnak, ezt viszont a tüntetések és összecsapások miatt elhalasztották.
Nehéz nem gondolni arra, hogy az erőszakhullámnak valahogy köze van az éppen távozóban lévő Netanjahu miniszterelnök kétségbeesett kavarásaihoz, amikkel szeretne valahogy mégis hatalmon maradni.
Máshol:
Eddig inkább csak kommunikációs trükknek tűnt a Fidesz részéről oltásellenességgel vádolni az ellenzéket, hétfőn azonban a DK kétszer is hatalmas szívességet tett a kormánypropagandának.
Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi képviselőjelöltje, a párt befolyásos figurája meglepő Facebook-bejegyzést tett közzé. Ebben az ügyvéd-politikus polgári engedetlenségre buzdítja a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőket, akik szerinte „másodrendű állampolgárok saját hazájukban”, és akiknek az állam durván korlátozza a szabadságjogait. De a bejegyzésben még csak nem is ez az igazán meghökkentő, hanem az, hogy a szöveg elején Czeglédy megkérdőjelezi a koronavírus-oltások biztonságos mivoltát:
Még formálisan sem volt ennyire szemérmes a Telexnek adott interjújában Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje. Dobrev ugyanis a „beoltatná magát a Sinopharmmal vagy a Szputnyikkal?” kérdésre adott válaszában olyan utalást tett, mintha Magyarországon e két keleti oltóanyag miatt haltak volna meg tízszer többen, mint azokban az országokban, ahol csak az európai gyógyszerhatóság által engedélyezett vakcinákkal oltottak.
A felfoghatatlanul termékeny és sokoldalú Tandori Dezső mindent megírt, így szinte természetesnek tűnik, hogy 2019-ben bekövetkezett halálát is megírta, évekkel korábban. A Műút folyóirat friss számában megjelent a
tandori light
című vers, amelyet a hagyatékot gondozó irodalomtörténész, Tóth Ákos adott közre. A szöveg nem töredék, nem vázlat, hanem készre csinált, fordulatos, nagy vers, tele játékkal és éles váltásokkal, és olyan sorpárokkal, amelyekben hosszú percekig el lehet veszni.
Van központi vizsgálat, de még tart.
A Science Meetup Karanténnapló-különkiadásában Ferenci Tamás biostatisztikus óva intett attól, hogy valaki az ellenanyagok szintje alapján hasonlítsa össze védettségét másokéval, különösen úgy, hogy még egyes laboratóriumok között is különbözőek lehetnek a védettség mértékét megállapító tesztek.
Az igazolvánnyal nem rendelkezőknek a helyzetük javítására az oltás beadatása helyett a polgári engedetlenséget javasolja Czeglédy Csaba. Dobrev Klára közben arra célozgatott, hogy a Sinopharm és a Szputnyik miatt halt meg nálunk annyi ember.
A bombázásnak 20 halálos áldozata van a Gázai övezetben. A Hamász azután lőtt ki rakétákat, hogy az izraeli rendőrség lerohanta az Al-Aksza mecsetnél gyülekező palesztin tüntetőket.
91 halálesetet jelentettek, mindössze 677 új fertőzöttet regisztráltak.
700 ezres mínuszban van az oltások száma Orbán tervétől.
Eleinte csak a trendek voltak hasonlóak, most már lakosságarányosan két hajszálra ugyanolyan adatsort rajzol ki a Magyarországon és a Lengyelországban naponta jelentett új fertőzöttek száma.
A járvány kitörése előtt még veszteséges volt a cég.
Boris Johnson szerint teljesültek feltételek, hogy a jövő héten még tovább oldjanak a járványügyi korlátozásokon. Többen lehetnek egy társaságban, bent is lehet majd ülni a pubokban, és meccsre és színházba is lehet járni, módjával.
Egy ebédlőasztalnyi területről van szó.
A hivatalos számok ugyanakkor nem biztos, hogy a valóságot mutatják.
A gombás fertőzés akár halálos kimenetelű is lehet.
A szervezet járványügyi vezetője ugyanakkor aggasztónak nevezte az indiai mutánst, ami fertőzőbb, mint a vírus eddigi változatai.
Bántalmazásos ügyeket tártak fel az SOS Gyermekfalvak ázsiai és afrikai tagszervezeteinél, amiket nem vizsgáltak ki megfelelően. Magyarországon is szembenéznének a múlttal, és azért küzdenének, hogy megértessék: már a finomabb határátlépések se férnek bele.
A Parázsló Hamvak zenésze 15 évvel ezelőtt költözött ki Jemenbe.
Mint írják, faji háború jön, és ha a kormány nem, majd a hadsereg rendet tesz. A levelet a szerzők szerint 130 ezren támogatják, köztük számos fiatal francia katona, de senki sem vállalta a nevét vagy rangját.
A Német Katolikusok Központi Bizottságának szóvivője szerint „mélyen az evangéliumon alapszik”, hogy ezek a párok „Isten áldását kérik”.
Sokan aggódtak, pedig csak quadozott és eltévedt.
Mindenki rémálma.
„...nem lesz semmim, ami ma sincs már...” - olvasható a talányos, nagy versben, amit alighanem az ún. utókornak szánt.