Tienanmen téri megemlékezés miatt állították bíróság elé Jimmy Lait

külföld
2021 november 01., 12:13

Nyolc demokráciapárti hongkongi aktivistát, köztük a multimilliomos Jimmy Lait, a legfőbb ellenzéki orgánum, az Apple Daily alapítóját állították hétfőn bíróság elé az egyre durvább pekingi befolyás alá kerülő Hongkongban azért, mert tavaly engedély nélkül tartották meg a Hongkongban amúgy a történtek óta rendszeres megemlékezést az 1989-es Tienanmen téri mészárlásról.

Jimmy Lai, a hongkongi Next Digital kiadóvállalat dollármilliárdos, demokráciapárti tulajdonosa.
photo_camera Jimmy Lai, a hongkongi Next Digital kiadóvállalat dollármilliárdos, demokráciapárti tulajdonosa. Fotó: ANTHONY WALLACE/AFP

A nyolc vádlotból a South China Morning Post jelentése szerint öten, köztük az időközben már megszűnt ellenzéki csoport, a Hongkongi Szövetség a Kínai Hazafias Demokrata Mozgalmak Támogatására (Szövetség) egykori főtitkára, Lee Cheuk-yan bűnösnek vallotta magát. Lai, illetve az aktivista Gwyneth Ho és a Szövetség egykori főtitkárhelyettese, Chow Hang-tun azonban ártatlannak vallotta magát a bíróságon.

Chow azt mondta, bár a felolvasott vádirat "minden kimondott szavát" érti, azt továbbra sem, hogy "ez miért számít törvénysértésnek".

Az egyre közvetlenebb kínai pártirányítás alatt álló hongkongi hatóságok 2020-ban először tiltották be a Tienanmen-megemlékezéseket, erre a világjárvány teremtett indokot. A tiltás ellenére a június 4-i évfordulón tucatnyi aktivista vezetésével végül ezrek törték át a rendőrségi kordont, és csatlakoztak a virrasztáshoz a Victoria Parkban. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.