Koronavírus-számok Magyarországon 9/27/2022
Elhunytak 0 Σ 47 457
Kórházban 0 Σ 923
Fertőzöttek 0 Σ 2 082 750
Tesztek 0 Σ 11 394 556
Oltottak 0 Σ 6 417 738
A legújabb trendek

Az idén nem tart nyári szünetet a koronavírus

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
július 1., péntek 4:39
8

Megváltozott a koronavírus hullámzásának megszokott ritmusa. Sok idő nem telt el a világjárvány kezdete óta, de az elmúlt lassan két és fél évre nagyjából igaz volt, hogy Európában tavasszal-ősszel tetőzött a járvány, a nyár csendesebb volt.

Magyarországon az előző két évben a tavaszi lecsengés után augusztus közepén-végén kezdett emelkedni a fertőzöttek száma, hogy az ősz végére érjen a csúcsra. Ehhez képest múlt héten jelentősen megugrott a regisztrált covid-fertőzöttek száma. Mint látszik, nem csak nálunk.

A nagy következtetések levonása még korai lenne, és több dolog is hátráltatja. Például a magyar adatszolgáltatás. Előbb a hétvégi adatszolgáltatást szüntette meg a kormányzat, majd a hétköznapit is, áttérve májustól a heti jelentésre, a kedvező járványhelyzetre hivatkozva. Azóta nem lehet tudni, hogy a feltüntetett pozitív tesztek hány vizsgálatból származnak. Ez egyébként azt is mutatná, hogy mennyire kiterjedt a vírus, és arra is adna magyarázatot, hogy valóban 55 százalékkal nőtt-e a regisztrált fertőzöttek száma, vagy csak sokkal több tesztet végeznek.

Ráadásul sokan nem is gyanakodnak arra, hogy a torokfájásukat koronavírus okozza, hiszen nyár van, amikor eddig nem volt „szezon”, pedig érdemes gyanakodni és tesztelni. Más kérdés, hogy a covidosok jó része az egyre nehézkesebb hivatalos tesztelés helyett beéri a gyógyszertárban vásárolt otthonival. Hogy mennyien jelentik a pozitív eredményt a háziorvosuknak és kerülnek be a statisztikába, az megbecsülhetetlen.

A háziorvosok mindenesetre így is azt tapasztalják, hogy nő a fertőzöttek száma. Az is igaz, hogy egyikük például ezt mondta a Népszavának: „Ahogyan a kormányt, minket sem érdekel a járványügyi helyzet. Ugyanis semmilyen eszközöm nincs arra, hogy befolyásoljam egy olyan közegészségügyi helyzet alakulását, amire az arra hivatott közegészségügyi szervek is magasról tesznek. E kérdéskörben mindenben támogatom Magyarország kormányát, mely szerint: amiről nem beszélünk, az nincs.”

A szennyvízadatok is azt mutatják, hogy nő a koronavírus koncentrációja itthon.

Ahol valóban átláthatóan, és sokat tesztelnek, mint Ausztriában, ott most ez a helyzet.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt