Robogás az összeomlás felé, busszal vagy autóval

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, szokás szerint az elmúlt 24 legfontosabb-érdekesebb híreivel. Úgymint:

Hírleveleinkre feliratkozni itt lehetséges, sőt, ajánlott.

Ellenzéki helyzetjelentés

Csütörtök délelőtt hat ellenzéki párt képviselője ült le beszélgetni a Republikon konferenciáján, leginkább arról, hogy mik az elmúlt egy év tanulságai, és hogy 13 év kudarc után mégis milyen úton kellene elindulniuk a pártoknak. Mint helyszíni riportunkban írtuk, teljesen esetleges volt, hogy éppen miben ki kivel ért egyet, de talán Kunhalmi Ágnes fogalmazta meg legjobban a félelmeket: „öngyilkosság felé robogunk”.

Volt kormányinfó is csütörtökön, ahol kiderült, hogy Gulyás Gergely szerint „profi és kifogástalan” volt a rendőri fellépés a Karmelitánál (kapcsolódó hír, hogy kilenc fiatal ellen indítottak eljárást, mert eltakarták az arcukat). Gulyás az eseményen arról is beszélt, hogy szerinte az autómentes Lánchíd nem környezetbarát, mert neki például a távolabb levő Erzsébet híd felé kellene kerülnie a kormányinfó után, hogy feljusson a Karmelitába. (Azért csak kellene, mert mint mondta, állami autóval felengedik a Lánchídra.)

A sajtótájékoztatón nem került szóba, hogy a miniszter akár tömegközlekedéssel is eljuthat a Várba és az út mindössze negyedóra lenne, de a délután folyamán aztán Karácsony Gergely küldött buszjegyeket a miniszternek, mire Gulyás válaszolt, hogy köszöni, de neki a tömegközlekedés nem újszerű élmény, évtizedekig csinálta. Kiderült az is, hogy biztonsági okokra hivatkozva végül elhalasztották Gulyás izraeli útját, ami hétfőn kezdődött volna. Csütörtöki hír volt, hogy Izrael és az Iszlám Dzsihád továbbra is támadja egymást, izraeli rakétacsapás végzett az egyik parancsnokkal.

Gálvölgyi János, Kossuth-díjas színművész

Írtunk arról is, hogy a szerdán kórházba került Gálvölgyi János állapota a családja beszámolója szerint súlyos, de stabil, míg Győrfi Pál elmondta, hogy nem kivételezhetnek a híres emberekkel a mentők, de ettől még persze kivizsgálják, hiba miatt nem küldtek-e sokáig mentőautót a színészhez.

Hír volt a nap folyamán az is, hogy a szerző tudta és beleegyezése nélkül
a „meleg” szót „magyarra” cserélték egy versben a Katolikus Pedagógiai Intézet által kiadott gimnáziumi irodalomgyűjteményben. A Szó című vers alkotója, Kiss Judit Ágnes estére aztán megírta, hogy kiderült, honnan kerülhetett be az átírt verzió a tankönyvbe, és hogy a kiadó ki fogja javítani a dolgot.

Emellett írtunk arról, hogy

A háború

Miközben Zelenszkij arról beszélt, hogy még időre van szükségük az ellentámadás megindításához, az utóbbi napokban még az eddigieknél is jobban elszabadult Prigozsin már azt mondta, hogy nagyon rosszul állnak Bahmutnál és ez az orosz hadsereg hibája. Részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a Wagner vezére hogyan radikalizálódott tovább a közelmúltban, és hogy most már nyíltan Putyinnak is üzenget, amit vélhetően nem hagyhat a Kreml se sokáig szó nélkül.

Hír volt még a nap folyamán, hogy nagy hatótávolságú rakétákat küldenek a britek Ukrajnának, míg az Egyesült Államok szerint Dél-Afrikából vittek fegyvereket az oroszoknak, és hogy gólyafészek miatt nem tudnak elbontani egy szovjet emlékművet Ukrajnában.

A világ

Hszi beszéde az idei pártkongresszusról, Pekingben kivetítve
Fotó: JADE GAO/AFP

Peking rászállt az amerikai tanácsadócégekre, amelyek nyugati vállalatoknak segítenek átvilágítani a gazdaság szereplőit. A kínaiak szerint csak a kémkedés ellen lépnek fel, de a nyugatiak azt mondják, így még kevésbé mer majd bárki is befektetni az országban.

És megírtuk azt is, hogy minden idők legnagyobb kriptobotránya után állítanák bíróság elé Shaquille O’Nealt, de hónapok óta képtelenség beidézni: az exkosaras szupersztár hiába 216 centi és szerepel rendszeresen a tévében, nem tudják átadni neki az idézését az FTX csalássorozata miatt indított kártérítési perben.

Emellett hír volt még, hogy

Kapcsolódó cikkek

Öngyilkosság felé tart az ellenzék?

Hat párt képviselői ültek le, hogy értékeljék a 2022-es kudarc óta eltelt időt, és beszéljenek arról, milyen stratégiát kellene vinni a 2024-es választások előtt. 2026-ra akár oda is eljuthatunk, hogy nem indul az ellenzék a választáson.

Herczeg Márk
POLITIKA

Prigozsin elszabadult – de meddig tűri ezt a Kreml?

A Wagner csoport vezetője halott katonák mellől üzent az orosz hadvezetésnek, visszavonulással fenyegetett, pár nappal később otthon jól szórakozó nagypapára utalva szólt be. Megnyilvánulásai állítólag kiverték a biztosítékot az orosz vezetésnél.

Lovas Gergő
külföld

Hirtelen kémkedés lett, ami eddig bevett gyakorlat volt

Peking rászállt az amerikai tanácsadócégekre, amelyek nyugati vállalatoknak segítenek átvilágítani a gazdaság szereplőit. A kínaiak szerint csak a kémkedés ellen lépnek fel, de a nyugatiak azt mondják, így még kevésbé mer majd bárki is befektetni az országban.

Horváth Bence
külföld

Minden idők legnagyobb kriptobotránya után állítanák bíróság elé Shaquille O’Nealt, de hónapok óta képtelenség beidézni

Az exkosaras szupersztár hiába 216 centi és szerepel rendszeresen a tévében, nem tudják átadni neki az idézését az FTX csalássorozata miatt indított kártérítési perben. O'Neal is egyike volt a hírességeknek, akik reklámarcai lettek a csaló kriptotőzsdének.

Horváth Bence
külföld

Kilenc fiatal ellen indítottak eljárást, mert eltakarták az arcukat a Karmelitánál

A TASZ képviseli őket.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Gulyás zöld érvei: ha járhatnak autók a Lánchídon, ő is könnyebben feljut kormányinfó után a Karmelitába

Ha kerülnie kell kocsival, az környezetszennyező, fejtegette. Az nem merült fel, hogy pár percre buszra szálljon.

Szurovecz Illés
közlekedés

Karácsony buszjegyet küld Gulyásnak, hadd utazzon a Lánchídon

„Itt lenne az ideje, hogy egy kicsit kiszálljanak az állami autókból.”

Szurovecz Illés
POLITIKA

Gulyás: Nekem a tömegközlekedés nem újszerű élmény

Évtizedekig használta a BKV-t, állítja a miniszter, aki autósiskolába küldené Karácsony Gergelyt.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Izrael és az Iszlám Dzsihád továbbra is támadja egymást, izraeli rakétacsapás végzett az egyik parancsnokkal

Gázában kedd reggel óta huszonöt ember halt meg. A halottak között van a palesztin Iszlám Dzsihád három parancsnoka és legalább tíz civil.

Mészáros Juli
külföld

Gálvölgyi János állapota súlyos, de stabil

A család közleményt juttatott el az MTI-hez.

Rényi Pál Dániel
egészség

Győrfi Pál szerint nem kivételezhetnek a híres emberekkel a mentők

Ha kiderülne, hogy hibázott a mentésirányító Gálvölgyi János ügyében, annak következménye lenne.

Molnár Kristóf
belföld

A „meleg” szót „magyarra” cserélték egy versben egy gimnáziumi irodalomgyűjteményben

Kiss Judit Ágnes versét beleegyezése nélkül írták át a Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalomkönyvében.

Rényi Pál Dániel
irodalom

Egyedül Magyarország nem írta alá a belarusz emberi jogi helyzetet elítélő közös EU-közleményt

A svéd elnökség által jegyzett dokumentumhoz a további 26 tagállam mindegyike csatlakozott.

Molnár Kristóf
külföld

Vallásosnak vallják magukat a magyarok, de templomba nem járnak

Jobban hisznek a természetfeletti lényekben, mint a mennyországban vagy a pokolban.

Molnár Kristóf
vallás

Az Alkotmánybíróság továbbra sem foglalkozik a nem- és névváltoztatási panaszokkal

Érdemi vizsgálat nélkül utasították vissza őket.

Molnár Kristóf
belföld

Zelenszkij: Időre van szükségünk az ellentámadás előtt

Az elnök szerint már most előre tudnának törni, de sok embert veszítenének.

Rényi Pál Dániel
háború

Prigozsin szerint nagyon rosszul állnak Bahmutnál, és ez az orosz hadsereg hibája

A Wagner-vezér szerint megindult az ukrán ellentámadás.

Molnár Kristóf
külföld

Nagy hatótávolságú rakétákat küldenek a britek Ukrajnának

Messze a front mögé hatol a Storm Shadow.

Szurovecz Illés
háború

Az USA szerint fegyvereket vittek Dél-Afrikából az oroszoknak

A dél-afrikai kormány megvizsgálja az ügyet.

Szurovecz Illés
háború

Gólyafészek miatt nem tudnak elbontani egy szovjet emlékművet Ukrajnában

Majd ha fagy.

Szurovecz Illés
külföld

Két napra szinte minden vonat leáll Németországban

Országos sztrájk lesz.

Molnár Kristóf
külföld

Kiszállt egy török elnökjelölt, fájhat Erdoğan feje

Még nagyobb előnybe kerülhet az ellenzék.

Szurovecz Illés
külföld

Kiengedték Imran Khant, Pakisztán letartóztatott exminiszterelnökét

A bíróság szerint törvénytelenül vitték el.

Szurovecz Illés
külföld