Jó reggelt kívánok a hidegfront utáni melegben! Ez a 444 második augusztusi reggeli hírlevele. (Erre meg a többire itt lehet feliratkozni.) Előtte 4 kiemelt cikk a 444 címlapjáról:
A kötelező akciókról szóló rendeletről még épp időben, az életbe lépése előtti éjszaka sikerült közzétenni a részleteket. Az eddig árstopos termékekből összeállított bevásárlókosarunkban az átlagárak hétfőről keddre 6 százalékkal nőttek, de aki mindenhol a legolcsóbbat keresi, akár olcsóbban is bevásárolhat: kiugróan dráguló cukor, beesett liszt-, csökkenő olaj- és tojásárak az árstop utáni első napon.
Gulyás Gergely azt mondta, hogy ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem 30 vagy 40 van belőle. El is képzeltük, mit jelentene az, ha 40 Mészáros Lőrince lenne ennek az országnak.
Rottyon van a lakáspiac, az év elején harmadával kevesebb lakást adtak el, az árak növekedése pedig az inflációt sem tudta követni.
Nőtt az egészségügyi szakdolgozók alapbére, de vannak, akik kevesebbet visznek haza, például a veszprémi kórház dolgozója, aki 60 ezer forinttal kapott kevesebbet.
Az USA korlátozza Magyarország részvételét a vízummentességi programjában: az ESTA-n keresztül igényelt utazási engedélyek érvényességi ideje 2 évről 1 évre csökken, emellett a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA-jának érvényessége egyszeri használatra korlátozódik. A Belügyminisztérium szerint az USA a külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól. Az oroszok épp ezután jelentették be, hogy elektronikus vízum igényelhető Oroszországba.
Megtévesztésig nyaralóra emlékeztető üzemet épített a víkendháza mellé Gál András Levente fideszes politikus, akinek van egy saját hegye Balatonfüreden: megújult a magyar gyárépítészet, maga Ganz sem merte a saját hétvégi telkére építeni a gyárát, de ő nem is volt fideszes.
Franciaország menekíti az állampolgárait Nigerből, a puccs miatt már regionális háború fenyeget, Prigozsin felajánlotta, hogy a Wagnerrel segítene a rend helyreállításában.
Kínai hackerek már képesek lekapcsolni a villanyt amerikai támaszpontokon: a Tajvant övező feszültségek új eleme, hogy Kína már amerikai katonai célpontok ellen is egyre kifinomultabb kibertámadásokra képes.
A NASA befogta a 19,9 milliárd kilométerre lévő Voyager-2 űrszonda egyik jelét, miután napokra elvesztette vele a kapcsolatot, valószínűleg októberben állhat helyre a kommunikáció.
A német Penny szupermarketekben 9 terméknél egy hétig az externális költségeket is ki kell fizetni, a cég ezzel állítólag az élelmiszeripar környezeti hatásaira akarja felhívni a figyelmet.
Mi van, ha egy oroszok ellen harcoló magyar frontkatona büdösre izzad, megfájdul a foga vagy fagyizni szeretne? Az olasz harctéri kajacsomag része egy fél deci tömény is, a profi tusolóval és szaunával felszerelt konténerek kedvéért viszont az életét kockáztatja az ember. Traski Viktor, az MTA által is kitüntetett kárpátaljai magyar matematikus, aki önkéntesként harcol a fronton a háború kezdete óta, fantasztikus részleteket osztott meg a lövészárkok mindennapjairól.
Lengyelország légtérsértéssel vádolja a fehéroroszokat, és több katonát küld a határra, a fehérorosz elnök nemrég még azzal viccelődött, hogy a náluk vendégeskedő wagneresek megindulnak Varsó felé.
Kirakták Matolcsy Ádámot egy állami beszerzésből: annyira bekeményített a hatóság, hogy még hiánypótlásra sem adott lehetőséget a cégnek, amitől még a jegybank is vásárolt bútorokat.
Több mint húsz bűncselekmény, köztük állatkínzás miatt köröztek egy 18 évest: a XXI. kerületben, a Duna árterületén sikerült elfogni, erről drónvideót is készített a rendőrség.
A japánok szerint a Barbie és az Oppenheimer közös reklámja elbagatellizálja a Hirosimában történteket: problémájuk van a #barbenheimerrel, vagyis azzal, hogy az internetet elárasztották olyan képek, amiken rózsaszín gombafelhőket és robbanásokat lehet látni.
25 évesen meghalt Angus Cloud, az Eufória színésze, aki egy héttel ezelőtt temette el az apját. A színész az anyja szerint túladagolhatta magát.
A napsütést felváltja a felhőszakadás.
Az eddig árstopos termékekből összeállított bevásárlókosarunkban az átlagárak 6 százalékkal nőttek hétfőről keddre. Az viszont, aki mindenhol a legolcsóbbat keresi, akár olcsóbban is bevásárolhat. Kiugróan dráguló cukor, beesett liszt-, csökkenő olaj- és tojásárak az árstop utáni első napon.
Az olasz harctéri kajacsomag része egy fél deci tömény is, a profi tusolóval és szaunával felszerelt konténerek kedvéért viszont az életét kockáztatja az ember. Traski Viktor, az MTA által is kitüntetett kárpátaljai magyar matematikus, aki önkéntesként harcol a fronton a háború kezdete óta, fantasztikus részleteket osztott meg a lövészárkok mindennapjairól.
Megújult a magyar gyárépítészet. Maga Ganz sem merte a saját hétvégi telkére építeni a gyárát, de ő nem is volt fideszes, Olvasd el a 444 gyárkritikáját Gál András Levente újító üzemépületéről!
A Tajvant övező feszültségek új eleme, hogy egyre kifinomultabb kibertámadásokra képes a kommunista állam immár amerikai katonai célpontok ellen is.
Az árstopos plakátokat újabb kék plakát váltja a boltokban.
Váratlan helyen, a reformátusok ifjúsági táborában kérdezték fel a Miniszterelnökséget vezető minisztert.
Csak egy példa: 1400 évre meglennének az autópálya-koncessziók haszonélvezői. És nem csak egyetlen magyar gyarapítaná a vagyonát óránként 20 millió forinttal, a Jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktornak köszönhetően.
Az év elején harmadával kevesebb lakást adtak el, az árak növekedése pedig az inflációt sem tudta követni.
60 ezer forinttal kapott kevesebbet a veszprémi kórház dolgozója.
És még csak este 7 óra van.
270 felfüggesztett állami beruházás után Lázár János aszfaltozni fog.
A kőbányai önkormányzat egymilliárd forintot kap az ingatlanért.
25 százalékkal többet, mint tavaly.
A szerverek leálltak.
A nyereményei is gyorsabban nőnek, de a Békemenet szervezőinek is marad pénz.
Az ESTA-n keresztül igényelt utazási engedélyek érvényességi ideje két évről egy évre csökken. Emellett a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA-jának érvényessége egyszeri használatra korlátozódik.
„Magyarország ezt nem adja ki senkinek, mert a külhoni magyarok biztonsága a tét. Ezért áll most bosszút a magyarokon Joe Biden elnök úr kormánya!”í
Tökéletes időzítés.
Az elmúlt 13 évben ez volt a hetedik öngyilkosság a bevásárlóközpontban.
Fegyvereket és lőszereket foglaltak le. A határon átjutni próbáló embereket elszállították.
Az állampárt helyi képviselője ennek ellenére sem adja fel.
Prigozsin felajánlotta, hogy a Wagnerrel segítene a rend helyreállításában.
Valószínűleg októberben állhat helyre a kommunikáció.
A vállalat az élelmiszeripar környezeti hatásaira akarja felhívni a figyelmet.
Már csak néhány észak-nyugati tartományban élnek szabadon.
A zebrával azt üzenik, hogy Nürnberg egy színes, toleráns város, mely elítél mindenfajta kirekesztést.
Az egyik török alkalmazott súlyosan megsebesült.
A fehérorosz elnök nemrég még azzal viccelődött, hogy a náluk vendégeskedő wagneresek megindulnak Varsó felé.
Lengyelországban nem értékelték a fehérorosz humort, mivel tényleg észleltek akkoriban csapatmozgásokat.
Tíz napja fut, és egy mentőautó ára már majdnem össze is jött.
Ugyanazt az irodaházat, amit pár napja is célba vettek.
Annyira bekeményített a hatóság, hogy még hiánypótlásra sem adott lehetőséget a cégnek, amitől még a jegybank is vásárolt bútorokat.
A XXI. kerületben, a Duna árterületén sikerült elfogni, erről drónvideót is készített a rendőrség.
A 47 éves nőt elfogták a rendőrök.
Ellenőrzést tartottak a hídon, 242 autósnál mértek sebességtúllépést.
Shunekndrick Huffman nem tudott várni.
Hárman voltak, és utána elszaladtak.
Problémájuk van a #Barbenheimerrel, vagyis azzal, hogy az internetet elárasztották olyan képek, amiken rózsaszín gombafelhőket és robbanásokat lehet látni.
A színész egy héttel ezelőtt temette el az apját.
Legalábbis ezzel hívta fel a segélyhívó számot.
A befolyó pénzt az áldozatokra és a megelőzésre fordítják.
Élt: három napig.
Szabadtüdős és -füles audiómerülés a korrupt világszövetségek, hungarikum-balfutók, night marketek színes-szagos, nyüzsgő, szemet-fület gyönyörködtető világába. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.