Hétvégi olvasnivalók érzelmekről, tévedésekről és csalódásokról

reggel 4
február 03., 08:26

Szép napot, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét legfontosabb-érdekesebb, nagyobb cikkeivel. Többféle hírlevelünk van, itt lehet közöttük válogatni.

Semmi, fogd meg jól

photo_camera Fotó: JONAS ROOSENS/ANP via AFP

Miután Orbán Viktor az Ukrajnának szánt uniós segítség decemberi vétójával majd a vétó ismételt lebegtetésével biztosította, hogy pár napig a világ szinte minden összes lapja vele foglalkozzon, végül kiment Brüsszelbe a tanácsi ülésre, és gyakorlatilag semmit nem elérve vetette alá magát a többiek akaratának. Arról, hogy hogyan törte le a többi tagállam vezetője Orbán ellenállását, hosszabban is írtunk.

Pénteken írtuk meg, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak. A hírt felháborodva fogadta az áldozatok ügyvédje, illetve az egyik áldozat is, de estére a kormánymédia védelmébe vette az igazgató bűnsegédjét.

A magyar nyilvánosságot alighanem leginkább foglalkoztató történet Ungváry Krisztián videója és cikke nyomán formálódott: a történész ugyanis kikutatta, hogy Bayer Zsolt nagyapja miket követett el nyilasként, majd hogyan lett a kommunista diktatúra besúgója.

Orbán Gáspár oszlopos alakításával irányult jelentős figyelem a magyar honvédség csádi missziójára, amiről igazából még mindig nagyon keveset tudni. Cikkünkben összeszedtük, hogy milyen nyílt és burkolt indokok merülhetnek fel a magyar szerepvállalás okaként.

Írtunk arról is, hogy milyen bérfeszültségekhez vezethet az egyetemeken a tanárbéremelés, illetve egész pontosan a felsőoktatási béremelés hiánya: ott tartunk, hogy egy pályakezdő pedagógus többet fog keresni, mint egy 20 éve a pályán levő egyetemi oktató, és ott voltunk Tárnokon, ahol a környékre tervezett akkumulátor-feldolgozó üzem ellen szerveztek lakossági fórumot.

A héten kijöttek a képviselői vagyonnyilatkozatok, erre időzítve megírtuk, miért nem nem érdemes komolyan venni ezeket, a Lakmusz pedig arról írt a héten, hogy kényelmes lenne a kormánynak, de nem lehet csak a „nyersanyagkitettségre” fogni a rekordinflációt, illetve hogy Jordan Peterson az X-en értékelte a magyar családpolitikát, pár trendet azonban benézett.

Tüntetés

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Hiába nem engedélyezte a rendőrség, anarchista fiatalok összehoztak egy demonstrációt Palesztina mellett. Fotógalériánk és tudósításunk a péntek esti eseményről.

A világ

photo_camera Fotó: Metin Aktaay/Anadolu via AFP

Ukrajnában Zelenszkij elnök és Zaluzsnij főparancsnok nyílttá vált konfliktusa szolgáltatta a legfőbb beszédtémát. Írtunk részletesen arról, hogy hogyan alakult ki ez a viszály, majd pár nappal később végigvettük az aktuális fejleményeket. A hadsereg parancsnoka e hírlevél írásakor még a helyén volt, de a jövő héten nem lepődnénk meg újabb fordulatokon. Oroszországban közben az okozott zavart, hogy az elnökválasztáson indulni készül egy háborúellenes jelölt, akire mintha a Kreml sem számított volna, és hirtelen nem is nagyon tudtak reagálni rá. Épp ezért bemutattuk Borisz Nagyezsgyin váratlan és ki tudja, meddig tartó felemelkedését.

A Közel-Keleten sem enyhült a feszültség, sőt, a három Jordániában megölt amerikai katona esete miatt Joe Biden meglehetősen nehéz politikai helyzetbe került: olyan pillanatban kellene higgadtnak maradnia és önmérsékletet tanúsítania, amikor saját választói előtt nem mutathat tanácstalanságot és gyengeséget. Szombat hajnalra aztan kiderült, milyen válaszcsapás mellett döntött a Pentagon: több tucat Irán-közelinek nevezett állást bombáztak Szíriában és Irakban. Írtunk arról is, hogy lebukott a Gázában működő legnagyobb nemzetközi segélyszervezet néhány munkatársa, kiderült, hogy segédkeztek az október 7-i terrortámadásban, és emiatt kérdéses lett az UNRWA jövője. Pedig ha nincs pénz, a palesztinoknak még rosszabb lesz.

Európában a gazdatüntetések okozták a legnagyobb felfordulást a héten, cikkünkben bemutattuk, mi miatt elégedetlenek a gazdálkodók, és hogyan reagál erre az európai politika.

Műhús és egyebek

photo_camera Fotó: JUSTIN SULLIVAN/Getty Images via AFP

Foglalkoztunk részletesen azzal is, hogy a magyar kormány a jobboldal új kultúrharcát átvéve a világon másodikként betiltaná a műhúst, hogy ezzel védje meg a vidéki életmódot egy még nem is kapható és egyelőre nem is igazán piacképes innovációtól.

A Qubit a héten arról többek között arról írt, hogy valóban korábban kamaszkodnak-e a fiatalok, illetve megnézték, hogy mitől zöldre mosás a zöldre mosás.

Podcast

Veres Attila
photo_camera Veres Attila

Miért jó horrortörténeteket olvasni? Mitől működik jól egy ilyen történet? És hogyan válhat horrornovellák alapanyagává az a magyar valóság, amit annyira jól ismerünk? A Nem rossz könyvek podcast vendége Veres Attila volt.