A befogadáspárti Willkommenskultur rég eltűnt a süllyesztőben, Európa bekeményít, és a migrációs fordulat már nemcsak a radikális jobboldal követelése, egy sor országban lett ez a hívószava centristának számító, döntési pozícióban lévő politikusoknak is. Bár az idei nem is kiugró év az illegális migrációs statisztikák szempontjából (sokkal inkább 2023 volt az, azóta 40%-kal esett az EU-ba bejutni próbálkozók száma), lehetséges, hogy 2024 lesz az, amihez az utókor a migrációval kapcsolatos politikai váltást, Európa bezárkózását fogja kötni.

Ez csúcsosodott ki a héten a brüsszeli EU-csúcson, ahol kifelé is egyértelművé vált, hogy az európai vezetők többsége most nagyon nem az a migrációpárti figura, akiknek Orbán Viktor igyekszik lefesteni az ellenfeleit. Bár a magyar kormánykommunikáció azzal fenyegetőzik, hogy “Brüsszelbe buszoztatja a migránsokat”, ez a Brüsszel már nagyon nem az a közeg, aminek mutatni akarják.

Paradigmaváltás közben

Bár a magyar miniszterelnök még a csúcs előtt is újabb migrációs csatát vizionált, sokatmondó, hogy a kétnaposra tervezett esemény lényegében már csütörtök estére véget ért. Méghozzá von der Leyennek a bejelentésével: az Európai Bizottság új jogszabályt javasol az illegális bevándorlók kitoloncolásának megkönnyítésére.

És ez csak egy elem a tervezetekből. Szó van a határokon felállított zárt, őrzött befogadóközpontokról, a külső határok további lezárásáról, a biztonságos harmadik országok koncepciójának átgondolásáról, és “külső, hibrid támadás esetén” a menedékjogok felfüggesztéséről - az EU vezetői csont nélkül elfogadták, hogy az utóbbia való hivatkozással Tusk lényegében lezárja Lengyelországot a menekültek elől.

Mindez nagyrészt még csak tervezet, és rengeteg tagállami érdekkonfliktust kellene kezelni továbbra is. A sokéves vajúdás után alig néhány hónapja elfogadott tavaszi uniós migrációs megállapodás is mutatta, hogy az ellentétek lényegében feloldhatatlanok: a sok érkező miatt fronthelyzetben lévő dél-európai és a legtöbb menedékkérelemmel terhelt gazdagabb északiak, valamint a kelet-európai országok között nagyon nehéz kompromisszumot szülni a jelenlegi rendszerben.

Ezen persze változtatna, ha érdemben kevesebb menedékkérő érkezne Európába. Ehhez azonban az Európai Uniónak eddigi elveit kell részben feladnia, miközben szakpolitikai reformokba csomagolva úgy tesz, mintha azok továbbra is érvényesek lennének.

A most már bizottsági szinten is megfogalmazódó javaslatok azonban fokozatos, de alapvető váltásról szólnak: szakítást a gyakorlatban már idáig is repedező, szavakban azonban még mindig az emberi jogokra hivatkozó, de egyre inkább biztonságpolitikai szempontoknak alávetett menekültügyi megközelítéssel.

A jobbközép bekeményít

A váltást sok esetben éppen néppárti, vagyis a magyar kormány környékén elvileg migránssimogatónak számító politikusok tűzték a zászlajukra Skandináviától Németországon át Franciaországig. Ebben persze meghatározó szerepe volt az általuk vártnál reméltnél kisebb, de mégis jelentős szélsőjobboldali előretörésnek a júniusi EP- és több európai parlamenti választáson. Az elmúlt egy évben Hollandiában kormányra jutott Orbán régi szövetségesének, Geert Wildersnek a pártja, Ausztriában megnyerte a választásokat a Szabadságpárt, Franciaországban Le Pen előretörése, Németországban pedig az AFD tartományi sikerei kapcsolták be a vészcsengőt.

Az Európai Unió két legfontosabb országában, Párizsban és Berlinben most egyszerre van napirenden a bevándorlás jelentős szigorítása.

A németeknél augusztus végén Solingenben három embert megölt, több másikat súlyosan megsebesített egy késes támadó. Az elkövető egy elutasított szír menedékkérő volt, akit már korábban el kellett volna szállítani az országból, a hatóságok azonban erre nem tettek túl nagy erőfeszítéseket. A merénylet újra meglökte a szélsőjobb népszerűségét, mire a Scholz-kabinet az összes német határon ideiglenes határőrizetet vezetett be. Vannak, akik szerint ez azt jelenti, hogy a schengeni rendszer a gyakorlatban már nem működik.