2026. augusztus

Két oltatlan ember belehalt a kanyaróba Amerikában

Az év első hét hónapjában több kanyarós megbetegedést regisztráltak, mint tavaly egész évben.

Windisch Judit
külföld
Videó

„Ez több mint korrupció, ez feudalizmus, ettől meg kell szabadítani az országot”

„Badarság azt gondolni, hogy itt 6 év alatt jogerős ítéletek lesznek” – mondta Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal egyik vezetőjelöltje. Ligeti Miklós pedig arról beszélt, hogy őt az motiválja, hogy csinálják meg az elszámoltatást, ha már '90-ben elmaradt.

Jelinek Anna, Bokros Dorka, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás, Kristóf Balázs, Kovács Bendegúz
video

Norvégia be akarja tiltani az okosszemüvegek arcfelismerő funkcióját nyilvános helyeken

Kérdés, hogy hogyan fogják tudni ezt betartatni.

Herczeg Márk
külföld

A kormány pontosítja a szabályokat, amik alapján azonosítani lehet a magántőke- és kockázatitőke-alapok valódi tulajdonosait

Görög Márta szerint a javaslat szigorítaná az átláthatósági szabályokat, erősítené az ajánlattevők tulajdonosi hátterének megismerhetőségét, és bővítené a közzétételi kötelezettségeket.

Herczeg Márk
gazdaság

Bejelentés nélkül Moszkvába repült a CIA igazgatója

A gép kedd reggel landolt, most derült ki, hogy a CIA vezetője utazott rajta.

Windisch Judit
külföld

Nemzetbiztonságilag kiemelt jelentűségű lett a ceutai helyzet, Spanyolország egységes parancsnokságot állít fel

Július végén több mint 70 ezren jutottak be illegálisan az észak-afrikai spanyol autonóm város területére a szomszédos Marokkóból, 5-10 százalékuk ott is maradt.

Herczeg Márk
külföld

Életfogytiglant kapott a férfi, aki megölte kétéves kisfiát

A férfi a volt élettársán akart bosszút állni azzal, hogy megöli a közös gyereküket.

Windisch Judit
bűnügy

Börtönbe vonult a magyar szélsőjobb egyik legelborultabb figurája, a hívei szerint reptiliánok kezében a haza

Posta Imre halálos ítéleteket hirdetett ki a magyar elitre, kivégzésekre és veseszúrásokra bíztatta a követőit, most mégis mártírt próbálnak csinálni belőle.

Kolozsi Ádám
bűnügy

Soha nem voltak még ilyen melegek az óceánok, brutálisan erős lehet az El Niño

Átlagosan 21,1 fokot mértek az óceánok felszínén.

Windisch Judit
időjárás

Trump az Ontario-tavat is átnevezné Amerika-tóra

Az amerikai elnök ezt azzal indokolta, hogy „a továbbiakban várhatóan nem sok üzletünk lesz Ontarióval”.

Herczeg Márk
külföld

Varga Mihály: Nincs titkolnivalónk, összegyűjtjük és kiadjuk a Transparency által kért adatokat

„Tulajdonképpen hálás lehetek az adatigénylőnek” – mondta Varga, bár aztán kiderült: szerinte a jogszabály nekik ad igazat.

Haász János
gazdaság

A svéd hadsereg azt kéri, a kormány sajátítsa ki egy orosz üzletember ingatlanját, ami egy haditengerészeti bázis közelében van

A hadsereg ingatlanvagyonának kezeléséért felelős ügynökség arra kérte a kormányt, hogy a légi és a tengeri drónok jelentette fenyegetésekkel szembenézve tegyen intézkedéseket Svédország védelmére.

Herczeg Márk
külföld

Hétfőn még saját jelöltjének nevezte a Tisza-frakció Sárvári Nicholast az NVVH élére, kedden már nem

Folytatódik a jelöltségre jelölő tiszás kavarás, érkezett egy magyarázat, ami után még mindig maradnak kérdések.

Rovó Attila
POLITIKA

Az MNB szerint nemcsak idén, hanem 2027-ben is 3 százalék alatt maradhat az infláció

Az MNB tavasszal kezdte saját inflációs célja felülvizsgálatát, részben a kormány által tervezett euróbevezetés miatt. Az erősebb forint dezinflációs hatása beépül az árakba.

Haász János
gazdaság

Elakadt egy óriás szállodahajó a Dunán, pont ott, ahol nemrég egy társa

A 110 méter hosszú svájci Esprit annak ellenére bepróbálkozott, hogy Gönyűnél egy nap alatt 24 centit apadt a Duna.

Szily László
időjárás