2026.

Lánczi Tamás beperelte Keresztény Zoltánékat az ÁVÓ-s bőrkabát miatt, de végül elállt a keresetétől

A Szuverenitásvédelmi Hivatal volt vezetője rágalmazás és becsületsértés miatt indított magánvádas eljárást.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Panyi Miklós bocsánatot kért, miután kitalált nevű aradi vértanúkkal emlékezett meg október 6-áról

A fideszes képviselő mellett Nagy István korábbi agrárminiszternek és a volt megafonos Szakács Istvánnak is meggyűlt a baja a mesterséges intelligenciával.

Benics Márk
POLITIKA

Már öt gyanúsítottja van az aranykonvojügynek

Eddig azt lehetett tudni, hogy Hajdu János az egyetlen gyanúsított.

Molnár Kristóf
bűnügy

Kiadná Magyarországnak az antifaügy szíriai gyanúsítottját a párizsi ügyészség

Az ügyész szerint a kormányváltás óta megerősödött a magyar igazságszolgáltatás függetlensége, Zaid Altayeb ügyvédje szerint viszont továbbra is fennáll a tisztességtelen eljárás kockázata.

Benics Márk
külföld

„Igazán szánalmas” – kommentelte Magyar Péter a Fradi ultráknak, akik bosszút akarnak állni Kálnoki-Kiss Attilán

Az ultrák ki akarják rúgatni az államtitkár fiát a Soroksárból.

Molnár Kristóf
sport

Tiltott versenykorlátozó megállapodás gyanúja miatt vizsgál menzacégeket a GVH

A versenyhivatal megerősítette az eljárást, de több információt nem közölt arról, melyik közétkeztetési cégeket érinti a vizsgálat.

Benics Márk
belföld

Ilyen aranykonvoj, olyan nyuszimotor, ezt gyanúsítják, azt vitték be – most akkor mi is van ezzel a Tisztítótűz művelettel?

Kirúgások, kinevezések visszavonása, feljelentések tucatjai, vagyonvisszaszerzési hivatal és ügyészségi belháború. A Tisza valódi elszámoltatást ígért, de annyi ügy halmozódott fel az elmúlt 16 évben, hogy Unger Anna legyen a talpán, aki tudja követni, pontosan hol áll a dolog.

Bódog Bálint
POLITIKA

Kaotikus kapcarongy és sávok közti parkoló

Mennyi pénz jöhet be a vagyonadóból? Mit tett elsőként bongor a gyermekéért? Miből nőtt ki a legnagyobb 21. századi német kémbotrány? Mi lesz az autópálya-koncesszióval? A 444 napindító hírleveléből kiderül.

Bódog Bálint
reggel 4

Rossz számokat adtak ki Ruff Bálinték, Magyar Péternek nem 21, hanem 4 fős közösségi médiás stábja van

A Miniszterelnökség egy kedden megjelent cikket helyesbített.

Székely Sarolta
POLITIKA

Meghalt a 87 évesen kilakoltatott Maricarmen Abascal, a spanyol lakhatási tüntetések szimbóluma

Az asszonynak 6 év pereskedés után kellett távozni a bérlakásból, ahol 70 éven át élt.

Herczeg Márk
külföld

Heten erőszakolhattak meg egy nőt, de mögöttük állt az amerikai elitegyetemek férfiklubkultúrája

Hét férfi diák erőszakolhatott meg egy nőt a rangos Cornell Egyetemen, de évekig kellett várni, mire a hatóságok elkezdtek az esettel foglalkozni. Közben az egyetemi polgárság, valamint az amerikai közvélemény is felbolydult az eset miatt, és az ilyenkor még mindig menetrendszerű áldozathibáztatás és -megszégyenítés is megjelent a közbeszédben.

Mohos Máté
külföld

A Központi Nyomozó Főügyészség kihallgatta a miniszterelnököt

„Rövid vallomást tettem, nem ismertem el a terhemre rótt bűncselekményt” – közölte Magyar Péter a mobiltelefonügyről.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tudni szeretné, mit tervez a kormány az MMA-val

A nem orbánista akadémia felhúzta magát, hogy még mindig nem tudni, mi lesz az orbánisták akadémiájával, márpedig szerintük „az átalakulásnak része kell, hogy legyen” a „miniszteriális feladatokkal felruházott Magyar Művészeti Akadémia közhatalmi szerepének megszüntetése”.

Herczeg Márk
KULTÚRA

Ruszin-Szendi az Orbán kabinetirodájától érkező sajtófőnökről: A poszt jelenleg nincs betöltve

Sajtóértesülés szerint a HM sajtófőnöke az Gudovics Éva lett volna, aki 2020-2021-ben a Miniszterelnöki Kabinetirodán dolgozott, mint vezető kormányfőtanácsos.

Székely Sarolta
POLITIKA

Elmérgesedett gyerekelhelyezési ügy robbantotta ki a legnagyobb német kémbotrányt a hidegháború óta

Ha nem fajul el egy hamburgi steakházlánc örökösnőjének gyerekelhelyezési ügye, lehet, hogy soha nem derül ki, hogy a német hírszerzés egykori vezetője éveken át államtitkokat szivárogtat ki. Az ügy súlyosságát jelzi, hogy a szövetséges titkosszolgálatok is aggódnak amiatt, hogy az általuk megosztott anyagok is veszélybe kerültek-e.

Inkei Bence
külföld