Összecsaptak az SZBU és a HUR ügynökei, a konfliktus az Ukrajna oldalán harcoló orosz önkéntes hadtest egyik parancsnokának állítólagos elrablása miatt robbanhatott ki, a háttérben Ukrajna erős embereinek ellentétei állhatnak.
Úgy tűnik, egy balkormányos autóval szenvednek a brit utakon.
A kegyelmi döntés súlya akkor lesz érthető, ha világossá válnak az előzményei, mondja az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság tiszás elnöke. A fideszes alelnök szerint is meg kell hallgatni az igazságügyi tárca és a Sándor-palota munkatársait.
Szerinte kellő felhatalmazással akár azokat a szabályokat is átírhatnák, amik jelenleg kizárják, hogy Orbán 2030-ban újra kormányfő vagy parlamenti képviselő legyen.
Három Browning pisztoly (két jugoszláv és egy csehszlovák gyártmány), valamint két török Blow TR gáz-riasztó fegyver – mind átalakítva.
Csak akkor hajlandó feloldani a vétóját, ha Kijev előrelépést mutat fel az országban élő magyar kisebbség jogainak védelmében.
Megnyitották a Széchenyi téren július elején lezárt parkolót. Viszont újabb helyeken lett pozitív a vizsgálat.
Ezek szerint legalább a korábban közpénzszázmilliókkal támogatott CÖF-CÖKA még létezik.
A tisztifőorvos szerint a nyilvános adatközlés segíti a kórházakat abban, hogy növekedjen a betegbiztonság.
A szakmai szervezetek korábban azért tiltakoztak, mert a 3 civil tagot egy az egyházak és a Fidesz holdvara által dominált Közszolgálati Tanács javasolta. Most már nem volt baj velük.
Tajti-Márton Anita fedettpályás világ- és Európa-bajnok korábbi súlylökő megbízatása két évre, 2028 szeptemberéig szól.
A Pénzügyminisztérium és az alá tartozó intézmények is szerződést bontottak a Nagy Szilárd köréhez köthető irodával, és belső vizsgálatot indítottak. Egy 2022-es kormányrendelet alapján a bruttó 20 millió feletti szerződéseket Gulyás Gergely hagyhatta jóvá.
Már maximum annyi vizet engednek ki Kiskörén, amennyi beérkezett Tiszalöknél. Szolnokon 100 ezer ember ivóívize kerülhet veszélybe. A Tisza vízhozama a városnál alig több mint a fele a tavaly augusztusi átlagnak.
Az egyik legfőbb gond, hogy költségvetési forrásokról nem lehet törvény szerint titokban dönteni. így Orbánék törvénysértően jártak el, amikor kétezres határozatokkal osztogattak pénzeket.
A bíróság engedélyezte, hogy az ügyészek halálbüntetést kérjenek Tyler Robinsonra, ha elítélik a konzervatív aktivista tavalyi meggyilkolása miatt.