Archívum

Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

A beadvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és a Medcenter Kft. közötti ügyben feltárt körülmények alapján készült.

Windisch Judit
Egészségügy

Nyomozás indult egy Tiborcz-féle buszos cég által elnyert vasúti közbeszerzés ügyében

A versenytársak kizárása után nyert az a konzorcium, aminek egyik tagja egy Tiborcz-érdekeltségű cég volt.

Haász János
belföld

Pikó András apaként és volt tévésként tiltakozik az ellen, hogy Bodacz Balázs lehet a közmédia egyik vezetője

Pikó azt írta, HírTv-sként Bodacz volt az első, aki az akkor 17 éves lánya és több tiltakozó diák hátára „célkeresztet” rakott.

Windisch Judit
POLITIKA

„Nehéz új korszakot nyitni azokkal, akik a lövészárkokat ásták” – üzente a művészeti akadémiás Krasznahorkai-döntés után Nagy Ervin

Miután a NER szimbolikus intézményének számító MMA elnöke szomorkodott, hogy a Nobel-díjas író nem fogadta el a kitüntetésüket.

Windisch Judit
KULTÚRA

Yamal vagy Ronaldo nem jut negyeddöntőbe – kezdődnek a nyolcaddöntők, portugál-spanyol meccs is lesz

A spanyolok a 2010-es világbajnoki cím óta egyszer sem jutottak a nyolc közé, négy éve mindkét csapatot Marokkó verte ki.

Haász János
sport

Eltűnik a 146 méteres kémény Kelenföldről

21 éve nem használják, most bontják le.

Windisch Judit
Budapest

A világbajnok Argentína majdnem leégett, csak egy 111. perces öngóllal jutott tovább a Zöld-foki-szigetek ellen

Messi közben tovább építi a rekordját, már 20 vb-gólnál jár.

Haász János
sport

Tényleg New Yorkban házasodott össze Taylor Swift és Travis Kelce, Adam Sandler adta őket össze

Óriáskivetítőkön hirdették, hogy összeházasodtak.

Windisch Judit
bulvár

Ez volt a második legmelegebb június

Régen bezzeg minden jobb volt.

Windisch Judit
időjárás

Minősített vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt, több mint tízmilliót kapott egy vállalkozótól

A kenőpénzt kifizető vállalkozó két pályázatot is elnyert neki köszönhetően.

Haász János
belföld

Nemzetközi Irodalmi Díjat nyert Visky András

A Kitelepítés német fordítását ismerték el.

Windisch Judit
KULTÚRA

Megszereztük Hankó 400 milliós NKA-listáját, amiről a választások előtt négy nappal egymaga döntött

A kedvezményezettek között van Kocsis Máté elítélt lengyel politikust bujtató titkárának cége és Böjte Csaba egyesülete is. De egészen ezoterikus dolgok is előkerültek. Volt, aki írásos pályázat nélkül jutott volna támogatáshoz, más a kért összegnél is többet kapott volna. Tarr Zoltán végül valamennyi döntést visszavonta.

Német Szilvi
KULTÚRA

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Gazda Albert
sport

Egy héten belül kétszer is kirúgták Guller Zoltánt

A Szerencsejáték Zrt. után a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről is leváltották a NER prémium káderét.

Haszán Zoltán
gazdaság

A hétvégén akár sarki fényt is lehet majd látni

Ha komolyabb geomágneses vihar alakul ki.

Molnár Kristóf
időjárás