Archívum

Sörétes puskával lőtt meg két tanárt egy 14 éves francia diák

Az egyik sebesült az iskola igazgatója.

Molnár Kristóf
külföld

„Egészségtelen és hátborzongató megszállottság” – házkutatást tartottak Ilhan Omar otthonában

A félidős választások előtt három héttel szövetségi nyomozás folyik, ami eltér a szabálytól. Állítólag csalás gyanújával vizsgálják a szomáliai származású demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő bevándorlási iratait, amiket még a gyermekkorában töltött ki az azóta elhunyt apja.

Herczeg Márk
külföld

Áder, Bóka és Schmidt Mária mond beszédet a Fidesz Bem téri ünnepségén október 23-án

Orbán részvételéről egyelőre nincs szó.

Herczeg Márk
POLITIKA

Letartóztatták az álrendőröket, akik az NVVH-ra hivatkozva hurcoltak el egy férfit, mert nem fizetett kétmilliárdot egy áltitkosügynöknek

A sértett visszautasította az ajánlatot, de többször is megkeresték, és nyomást próbált gyakorolni rá, többek között azt állítva, hogy folyamatos megfigyelés alatt áll.‌‌

Herczeg Márk
bűnügy

Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról

Győr volt polgármestere azt mondta, nem szeretné a statiszta szerepét játszani.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter javasolja a kitartó „Orbán-báboknak”, hogy tanuljanak elődeik hibáiból, és „ne várják meg a dicstelen véget”

Miközben a miniszterelnök a szerinte sokkal igazságosabb költségvetésről értekezett, és a Mi Hazánkkal vitatkozott Orbán Viktor beidézésének elszalasztásáról, a Fidesz-KDNP frakciója bingózással múlatta az időt a parlament hétfői ülésén.

Bódog Bálint
POLITIKA

Kedden kórházba vonul XIV. Leó pápa, akinek meg kell műteni a tüdejét

Korai stádiumú csomót találtak benne.

Herczeg Márk
külföld

Magyar Péter: Itt van a telefonomban annak a volt főügyésznek az üzenete, itt van, leírta, mi történt

A kormányfő parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy Fürcht Pál tanúskodni fog arról, hogy a hírhedt 2024-es telefonügyben és a Völner-Schadl-ügyben is politikai utasítást kapott, hogy mit kell csinálnia.

Rovó Attila
POLITIKA

Itt a 444 pizzája

A 444-et már mindenki olvasta, nézte vagy hallgatta, de mostanáig senki sem kóstolhatta meg. A következő egy hónapban Budapest valamennyi Moto Pizzájában viszont végre megteheti. Mozzarella, parmezán, stir-fry pancetta, kimchi, újhagyma és bazsalikom.

Bede Márton
szolgálati közlemény

Alexander Zverev lesz a férfi tenisz új világelsője

A német játékos legkorábban november 2-án léphet a világranglista élére.

Molnár Kristóf
sport

Hackerek fűtésre állították több száz franciaországi szupermarket hűtőit

A példátlan kibertámadás több millió eurós kárt okozott.

Herczeg Márk
külföld

Polt bizalomvesztés miatt kirúgta, a vörösiszapper ügyészeként elhatárolódott Orbántól – mit lehet tudni Fejes Péterről, az új főügyészjelöltről?

Fejes Péter tavaly vonult nyugdíjba a Vas megyei főügyészségről. Korábban több megyében is töltött be kulcspozíciót. A döntés a tiszás parlamenti többség kezében van.

Mohos Máté
POLITIKA

Elfogadták Ukrajnában a magyar nyelvű oktatást biztosító törvényjavaslatot

Ez volt a magyar kormány feltétele, hogy ne blokkolja tovább Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait.

Molnár Kristóf
külföld

Putyin elutasította a 60 napos tűzszünetet, de elképzelhetőnek tartja, hogy „kifejezetten a választás napján” ne támadjanak

Donald Trump a hétvégén azt mondta, Ukrajnában „ideje új elnököt választani”, mert Zelenszkij „soha nem köt megállapodásokat”. Az ukrán elnök szerint ehhez 60 nap tűzszünetre lenne szükség.

Herczeg Márk
háború

Magyar Péter-bingót játszott a Fidesz a parlamentben, miközben Magyar beszélt

Olyan mezőkkel, mint Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Hatvanpuszta, Korrupt, Örkény, Vergődés.

Rovó Attila, Bankó Gábor
POLITIKA