Meg kell ismételni azt a pert, amiben az elsőfokú bíróság az Átlátszónak adott igazat Lánczi hivatalával szemben.
A színészből lett államtitkár munkáját három helyettes államtitkár segíti majd.
A párt szerint a politikai tisztségvállalásnak a köz szolgálatáról, nem pedig a kiugró anyagi gyarapodásról kellene szólnia.
Debrecenben is 50 millió a belépő szint, ott is hatalmas ugrás volt pár év alatt.
A sükösdi tamburás gyerekek parlamentben való szerepeltetése és Bódis Kriszta problematikus videója miatt kerestem meg az egyik legelismertebb gyermekvédelmi szervezetet – aminek alapítója most kormányzati szerepet kapott –, hogy aztán még több kérdés merüljön fel. Például hogy megtörténhet-e itthon az, ami Lengyelországban; elnyomhatja-e a kormányzati pozíciót kapó egykori kollégákkal szembeni kritikát a civil szervezetekben a személyes lojalitás?
Az idei szezon eddigi legerősebb vihara csapott le.
A motorsport népszerűsítésével kapcsolatban sok százmilliós megbízást kapott a cég, amiben Őry Tamás a többségi tulajdonos.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy a médiaszolgáltató megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket.
Azon pöccent be egy részeg pár, hogy a fagyizós elküldte őket az üzlet elől.
Európában hőségrekordok dőltek meg május utolsó hetében. Az elmúlt napokban az ilyenkor szokásosnál átlagosan 10-15 Celsius-fokkal magasabb hőmérsékletről számoltak be több országból is.
Utoljára a koronavírus-járvány idején volt ennyire mélyen a magyar foglalkoztatottság.
A sajtóból értesültek a kormány tervéről.
A Telex birtokába jutott dokumentum alapján az Orbán-kormány jóval kevesebbet akart volna fizetni Mészároséknak az autópályakoncesszióra, de a díjak a választásokig nem csökkentek.
Hogy aztán újult erővel térjen vissza majd a hétvégén.
Ez volt az a vita, amin Biden annyira gyenge teljesítményt nyújtott Trumppal szemben, hogy többségbe kerültek a visszalépését követelő hangok a pártban.