Benics Márk

Azonnali hatállyal kirúgták az amerikai haditengerészeti államtitkárt

John Phelan már a sokadik magas rangú katonai vezető, akit Pete Hegseth hadügyminiszter leváltott.

Benics Márk
külföld

„Fußballgöttin!” – történelmet írt a Bundesliga első női vezetőedzője

Bár vereséggel mutatkozott be az Union Berlin kispadján Marie-Louise Eta, kinevezése így is mérföldkőnek számít. A „futballistennő” fogadtatás alapján pedig aligha véletlen, hogy mindez éppen ennél a klubnál történt meg.

Benics Márk
sport

Mégis indulhat a Tour de Hongrie-n az MBH Bank kerékpárcsapata

Az egyik versenyző pozitív doppingmintája miatt először kizárták az egész csapatot, de a szervezők felülvizsgálták a döntést.

Benics Márk
sport

Az újabb letartóztatások erősítik a Z generációs tüntetők félelmét, hogy a rezsimváltás nem hozott valódi változást Madagaszkáron

Az ünneplést kiábrándultság váltja fel, miután a Z generációs tüntetések nyomán puccsal hatalomra jutott kormány nem hajtott végre érdemi reformokat, sőt a tüntetők ellen fordul.

Benics Márk
külföld

Ők a Tisza-kormány elsőként bejelentett miniszterei

16 minisztérium lesz a Tisza-kormányban, Magyar Péter 7 minisztert jelentett be hétfő délután, a frakció első ülése után.

Bódog Bálint, Benics Márk, Windisch Judit
POLITIKA

21 Kutatóközpont: Többen bíztak a változásban, mint ahányan tartottak annak kockázataitól

A választások előtti utolsó napokban készített felmérés szerint a Fidesz kampányüzenetei a társadalom kisebbségéhez szóltak, miközben széles körű elégedetlenség alakult ki a rendszer működésével kapcsolatban.

Benics Márk
POLITIKA

Bejött a kamu Magyar Péter trükkje, a fideszes jelölt megnyerte a sárvári körzetet

Ágh Péter 258 szavazattal verte a tiszás kihívóját, Strompová Viktóriát, úgy, hogy a függetlenként induló, valójában hithű fideszes Magyar 909 szavazatot kapott.

Benics Márk
POLITIKA

Ukrajna olajfinomítókat, Oroszország az energetikai infrastruktúrát támadta

Ukrán drónok több orosz ipari célpontot támadtak, miközben az orosz hadsereg is csapásokat mért ukrán infrastruktúrára.

Benics Márk
külföld

Orbán Balázs: Mindig láttunk egy ösvényt, ami a győzelembe vezet

A Fidesz kampányfőnöke először szólalt meg a kétharmados vereség óta: szerinte ha mélyebben elemzik a kutatásokat, felismerhették volna a vereség lehetőségét, és akkor más stratégiát választanak.

Benics Márk
POLITIKA

Sulyok Tamás már most kinevezte a jövőre induló újabb ötéves ciklusra Trócsányi Lászlót a Károli rektorává

A volt igazságügyi minisztert a fenntartó református egyház javaslatára.

Benics Márk
belföld

Pozitív doppingtesztet adott az MBH Bank magyar kerékpárosa, az egész csapatot kizárták a Tour de Hongrie-ról

Makrai Bálint egy versenyen kívüli ellenőrzésen akadt fenn.

Benics Márk
sport

Az amerikai nagykövetség szerint az USA várakozással tekint arra, hogy szorosan együttműködjön az új kormánnyal

„Azon is dolgozni fogunk, hogy tovább mélyítsük az amerikai és a magyar nép közötti együttműködést a közös civilizációs értékeink alapján” – írták.

Benics Márk
POLITIKA

Hivatalos, hogy a Mol csak a harmadik negyedévben fizet osztalékot a részvényeseinek

Azután döntöttek így, hogy Magyar Péter kijelentette: elvárja, hogy a Mol ne fizessen osztalékot az MCC-nek.

Benics Márk
POLITIKA

Trumpék arra számítanak, hogy az iráni csapat ott lesz a nyári foci vb-n

Pedig az iráni sportminiszter korábban jelezte, a háború miatt nem vesznek részt a tornán.

Benics Márk
külföld

Ruff Bálint: Elkezdtünk egy beszélgetést Magyar Péterrel, folytatni is fogjuk

A politikai elemző reagált arra, hogy a megválasztott miniszterelnök közös képet posztolt vele.

Benics Márk
POLITIKA