Bódog Bálint

Béna kacsa Trump, milliókból utazó Sulyok

Pedro Sánchez halálugrása. Bongépítőverseny cserediákoknak. A norvég Magyar-interjú. A Tisza leendő szakadása. A 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4

Ezt a doksit csak úgy lehetett leforgatni, ha a rendező is beül a csoportterápiára

A Mélypont érzés már a Jeti Moziban is megtekinthető, a rendezővel, és a film helyszínéül szolgáló Megállóház vezetőjével a szenvedélybetegek felépüléséről, a hiteles segítőkről és arról beszélgettünk, hol lehet a helye a kamerának a terápiában.

Bódog Bálint
FILM

A szlovákiai iskolai késelés egyik áldozata, a 12 éves diáklány is belehalt a kórházban a sérüléseibe

A késelés harmadik áldozata, egy 44 éves tanár a hatóságok szerint már túl van az életveszélyen.

Bódog Bálint
külföld

Peszkov: A Kreml reméli, hogy Magyarország folytatni akarja a gazdasági együttműködést

Az elnöki szóvivő szerint Magyarország mindeddig óvatos volt a gazdasági együttműködés terén, és reméli, hogy az is marad.

Bódog Bálint
POLITIKA

Egy héten belül már másodszorra nem engedték be a CNN-t a Fehér Házba

Pedig a bíróság szeptemberi ítélete hatályon kívül helyezte Donald Trump sajtótilalmát.

Bódog Bálint
külföld

Letartóztatták Hankó Balázs egykori államtitkárát, Varga-Bajusz Veronikát

Ahogy egykori miniszterét, úgy őt is Kecskeméten, az NKA-ügy miatt.

Bódog Bálint
belföld

Rogán-Szendrei Cecília után Sarka Kata is kiszállt a jól fialó bulvárlapból

Mostantól Sarka férje, Bessenyei István a 100 százalékos tulajdonos.

Bódog Bálint
Média

A Magyar Nemzet hírként tálalja, hogy semmi nem változik az Országház körül

Schiffer András szerint félelmet szül az intézkedés, ami semmin nem változtat. Magyar Péter reakciója: „igazi bohócok vagytok”.

Bódog Bálint
belföld

Húszszorosára emelik Japánban az állandó tartózkodási engedély díját

Rég nem emeltek, ráadásul az országban egyre többet aggodalmaskodnak a bevándorlókon, miközben a külföldről beköltözők száma már 4 millió felett jár.

Bódog Bálint
külföld

96 évesen meghalt a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság volt elnöke

Biljana Plavšić 2003-ban bűnösnek vallotta magát politikai, faji és vallási alapon elkövetett üldöztetésben, börtönbe vonult, szabadulása után nem politizált többet.

Bódog Bálint
külföld

Hápogó kacsa a rabszolút bábszínházban

Őrsi szabadul, mégis tüntettek érte. A Legfőbb Ügyészség szerint van egy határ. Rogán szerint Hankó és Seszták ártatlan. Magyar hadat üzent a Molnak, de a folytatás elmaradt. Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4

Magyar Polt-féle ügyészségről, az NVVH első napjának sikeréről beszélt, a Fidesz táblákkal tiltakozott és hajtóvadászatot emlegetett

A napirend előtt Magyar az ügyészségbe vetett bizalom visszaállításáról, Baka András jelölésének visszautasításáról beszélt, míg az ellenzéki képviselők Mandinertől Schmidt Máriáig és tovább terjedő hajtóvadászatot, abszolút filmszínházat emlegettek.

Bódog Bálint
POLITIKA

Magyar szerint Áder János közvetített a Polt-féle ügyészség és az Orbán-kormány között

Magyar bejelentésére a Mi Hazánk képviselőinek arca meglepett gimnazistákéhoz vált hasonlatossá.

Bódog Bálint
parlament

Őrizetbe vették Seszták Miklóst

A mentelmi jogának felfüggesztése után nem sokkal sétált be az ügyészségre.

Bódog Bálint
belföld

Leszavazták Baka András legfőbb ügyészi jelöltjét

Szathmáry Zoltánból nem lett legfőbb ügyész.

Bódog Bálint
POLITIKA