Egy Boeing 737-essel történt az eset nem sokkal azután, hogy felszállt a szaloniki reptérről Németország felé. A 61 éves férfit vissza tudták húzni az utastérbe, a kényszerleszállás után kórházba került.
Egynapos, tíznapos, két hónapos és éves digitális matricákat vezet be Belgium.
Az orosz Szberbank olyan appot fejlesztett, ami segít megtalálni azokat a benzinkutakat, ahol valószínűleg lehet tankolni.
Blackrockról, háttérhatalomról, az embergyűlölet nevében rendezett Pride-ról beszélt a volt miniszterelnökért rendszeresen hálaadó misét tartó pap.
Nem úgy tűnik, hogy kifelé tartanánk a közel-keleti háborúból, ami egyre nyomasztóbb lesz a félidős választások előtt az amerikai elnöknek. De az is lehet, hogy az állítólagos merénylettervvel csak Izrael trükközik.
Miniszterként első interjúját adta a volt politikai elemző. Azt mondta, több ezer milliárd forint vándorolt titkos kormányhatározatokkal „magánzsebekbe”. Szó volt Sulyok Tamás eltávolításáról, Orbán és Rogán esetleges feljelentéséről, illetve a Tisza-frakció megosztottságáról is.
A Belügyminisztérium tegnap esti közleménye szerint „valamennyi érdemi eljárási cselekményt az ügyészséggel egyeztetve” hajtották végre. Az egyeztetés helyett valójában csak közölték, hogy nyomozást indítanak.
Az izraeli hadsereg megerősítette a támadás tényét, de állításuk szerint nem az 57 éves Mohamed al-Wahidi volt a célpont.
Bár Putyin igyekszik bagatellizálni az ország energetikai létesítményei elleni ukrán dróntámadások sikerét, a miniszterelnök-helyettes elismerte: importra szorulnak üzemanyagból.
Schneller Domonkos „az előtte álló megnövekedett egyéb feladatai miatt” távozik.
Az Antall-kormány külgazdasági minisztere, később MDF-es képviselő életének 93. évében hunyt el.
A ukrán drónok, amik hatékony csapásmérő eszközök akár több száz kilométerrel a front mögött is, jellemzően a Starlink hálózatot használják.
A fideszes influenszert szerda hajnalban vitték el a rendőrök. Az ORFK adatvédelmi okokra hivatkozva nem válaszolt a kérdéseinkre, a BM közleményéből semmi nem derült ki.
Az euró ára átlépte a 361 forintot, a dollár a választások óta nem látott szintre drágult.
A PM szerint idén 8,3%-os lenne a GDP-arányos deficit a tervezett 3,7%-kal szemben, és külön intézkedések nélkül a jövő évi hiány is elérné a 6,1%-ot. Nagy Mártonék majdnem ezermilliárd forintnyi olyan EU-s forrással is számoltak, amiről tudni lehetett, hogy az előző kormány nem kaphatja meg.