1990-ben jóval alacsonyabb volt a választási részvétel, és a fiatalokat is minden inkább foglalkoztatta, mint a politika. Akik azonban most ott ünnepeltek a Duna-parton, már most megtanulták azt, amihez a szüleik generációjának évtizedek kellettek.
Nincs itt semmi látnivaló, ilyen egy piacról élő, megbízható, kiszámítható stratégiai partner közleménye.
A nemzetközi hitelminősítő szerint a magyar gazdaság 2023 óta gyakorlatilag stagnál, de arra számít, hogy a növekedési ütem végre gyorsulni fog.
Azt gondolja, abban is szerepet játszott, hogy Magyar Péternek kinyílt a szeme.
Az elnök később törölte a felháborodás kiváltó AI-generálta képet.
A válasz alapján nem úgy tűnik, hogy a köztársasági elnöke le akarna mondani.
Több európai ország jelezte: hajlandó lenne részt venni egy ilyen műveletben, de csak tartós tűzszünet és Iránnal kötött megállapodás után, amely garantálja hajóik biztonságát.
A londoni Nostradamusnak igaza lett, és most már azt is tudjuk, hány órája volt hátra Orbánnak.
Arra jutottak, hogy az egyetlen lehetőségük, ha valaki összegyűjti, hazahozza és leadja a szavazatokat.
Amióta Trump és Vance emelték a tétet, mindenki, aki a nemzetközi politikával foglalkozik, a magyar választásokra figyel. Válogatás a választásokkal foglalkozó külföldi posztokból.
Ha még szombat este éjfél előtt történt a felfújás, nincs szabálysértés. Igaz, tavaly a rendőrség volt, akit előállított aszfaltfestésért, ő kutyapártos volt.
Gulyás Gergely nem szeretné, ha Eckü a fejére rakná a heréjét, Németh Balázs alternatív univerzumában tömegek pártoltak át a heremutogatás miatt a Fideszhez, Tóth Gabi pedig drogos kutyákról beszél.
Szerinte annak a valószínűsége közel van a nullához, hogy jelentősen alulmérik a Fidesz támogatottságát.
Modzstaba Hamenei arca súlyosan roncsolódott, és egyik vagy mindkét lábán is komoly sérüléseket szenvedett. A 56 éves Hamenei ennek ellenére szellemileg éber, és hangkapcsolaton keresztül részt vesz a legfontosabb döntésekben.
A Tisza Párt elnöke arra kéri a szavazókat, hogy ne engedjenek a fideszes nyomásgyakorlásnak és zsarolásnak, illetve megvásárolni se engedjék a szavazatukat.