Hadházy az új információkkal kiegészíti a korábbi feljelentését.
Az első kilenc hónapban több mint 5200 milliárd forintos hiány jött össze, de ez csak az uniós pénzek megelőlegezése miatt lett ekkora. A rend majd decemberben állhat helyre, ha megjönnek az uniós források.
Nyolc hónappal a búcsúpénz felvétele után azonban Bús Balázs visszatért az NKA alelnöki pozíciójába.
A vezető bocsánatot kért a 19 évvel ezelőtt történtek miatt.
A kormány hétfőn délelőtt dönt a parlament feloszlatásáról.
A távozásának egyik oka, hogy a társadalmi munkában már nem tud annyi energiát beletenni, amennyit igényelne a sportág.
Az izraeli külügyminisztérium a párt indítványát „egyértelmű antiszemita szövegnek” minősítette, amely túllépi „a legitim politikai vita határait”.
Ezzel próbálná meg védeni más EU-tagok mezőgazdaságát Brüsszel.
A francia oktatási miniszter szerint ugyanis nem teljesülnek a biztonsági feltételek és a tüntetések kezdete óta 24 iskolát fosztottak ki vagy égettek fel a tüntetők.
Ritka alkalom volt ez már egy ideje, hogy a Fidesz saját jelöltet indított egy időközin.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több tucat kisbolt ment tönkre az árrésstop miatt Magyar szerint.
Kijev polgármestere szerint már nem a megszokott kényelemről, hanem a biztonságról és túlélésről van szó.
Az ukrán elnök tájékoztatása szerint orosz repülőterek, üzemek és olajfinomítók, továbbá egy rakéta- és űrközpont, valamint egy lőszerraktár ellen hajtottak végre sikeres támadásokat.
A pénzt közvetlenül az áprilisi országgyűlési választás előtti napokban ítélte meg az állami energiacég.
108 BTR-t ugyanis mindössze 500 millió forintért adtak el Szerbiának Szalay-Bobrovniczky Kristófék.