Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják őket.
Az egyébként fideszes többségű képviselő-testület felmentette Kántás Zoltánt.
Öt napja maradt Sulyok Tamásnak, hogy lépjen valamit.
Az ATV-nek adott interjúban elismerte, hogy a Fidesz elvesztette meghatározó pozícióját a magyar belpolitikában. Nem Szentkirályi Alexandra lesz az új frakcióvezető, és nem hagyja ott a párt a parlamentet.
Aztán ledobta a bocsánatkérések neutronbombáját.
Szemereyné Pataki Klaudia azt üzente a kormányfőnek, hogy nyitott a párbeszédre és a közös munkára.
Szombaton történt, a sofőrnek soha nem volt jogosítványa, de már korábban összeszedett egy vezetéstől való eltiltást.
A XVI. kerületi emlékművet még Balog avatta fel miniszterként, és egy idézet is felkerült a beszédéből. Aztán jött a kegyelmi ügy.
A miniszterelnök eddig négy Facebook-bejegyzésben nyomasztotta a hivatalban lévő köztársasági elnököt szombaton, és hol van még a nap vége?
A Mi Hazánk Családi Büszkeség Menetet tartott, de ott legyeskedtek a Fidesz harmadvonalas vonalas, két kapura játszó influenszerei is, meg egy faszi, aki a nemesség szóból kiindulva olyan nyelvészieskedő standupot nyomott, hogy ott helyben kedvünk támadt a gyermeknemzéshez.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter arról is beszélt egy egyházi találkozón, hogy nem a kormány dolga megmondani, mi az egyházak feladata.
Az MTVA-nál kedden foglalta el helyét az új, ideiglenes vezetés, és még aznap leállította a hírcsatornát, amelyen azóta csak filmeket sugároznak.
Lehet, hogy itt-ott esni fog, de nyár lesz, méghozzá elviselhető, sőt kedvelhető típusú.
A ferencvárosi polgármester és a szociális miniszter is bejelentette, hogy a MÁV felmondta a lőtér szerződését, a lőtér szerint „semmilyen felmondás... ezidáig hivatalosan nem érkezett”.
Az élő környezetért felelős miniszter ígérete szerint szeptemberben bocsátják társadalmi egyeztetésre a tervezetet.