bűnügy

Személyesen kapta el a gyömrői polgármester az iskolai menzáról lopó konyhás néniket, 6 kiló sajtból 0,9 maradt a gyerekeknek

A 6 kiló margarinnak bezzeg csak a fele kellett nekik.

Szily László
bűnügy

Kiderült, hogy a Bank of America menedzserét szúrta agyon a Times Square-en késelő őrült

A támadás a rendőrség szerint véletlenszerű és ki nem provokált volt.

Szily László
bűnügy

Több helyszínen házkutatásokat tartottak a fideszes nyuszimotorok ügyében

A Balásy Gyuláéktól túlárazva beszerzett játékmotorok ügyében nyomozó rendőrök szerződéseket foglaltak le és több embert is kihallgattak.

Inkei Bence
bűnügy

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen

A kormány négy ügyben tett feljelentést, köztük volt az egyik Tiborcz-érdekeltségnek villámgyorsan adott hitel is.

Windisch Judit
bűnügy

Vádat emeltek az egyik Szőlő utcai bántalmazó ellen

Ráadásul ez az eset nem függ össze a javítóintézet jól ismert ügyeivel.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Életveszélyesen megverte volt barátnője új élettársát

Minden előzmény nélkül többször ököllel arcon és fejen ütötte a férfit.

Mészáros Juli
bűnügy

Megkéselt két fiatalt egy 64 éves férfi Debrecenben, egyikük belehalt sérüléseibe

Az elkövetőt elfogták.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

A Tuzson-jelentést megalapozó kormányrendeletnek hála az új igazságügyi miniszter minden Szőlő utcai iratba belenézhet, de nem ad ki adatokat

A minisztérium előző vezetése titkosította az adatokat, és ezt most a tiszás tárca is fenntartja.

Bábel Vilmos
bűnügy

Szexuális bűncselekmények miatt húsz éve körözték a brit férfit, most Polgárnál fogták el az M3-ason

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kezdeményezte a férfi kiadatási letartóztatását, a bíróság viszont szabadon engedte.

Székely Sarolta
bűnügy

Tordai Bence: Nyomozás indul a 80 milliárdos hűtlen kezelés miatt Paks 2 tőkeemelési ügyében

Az ügyben Tordai először 2026 januárjában tett feljelentést, de az NNI akkor elutasította azt, arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény. Most viszont már megalapozottnak látják a gyanút.

Inkei Bence
bűnügy

Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Fradiváros ügyében

Költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntettének, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja merült fel a meg nem épült Fradivárosnak nyújtott 25 milliárdos állami támogatás miatt.

Takács Lili
bűnügy

Járdára hajtott az autó Caenban: egy halott, heten élet-halál között

26 éves orosz volt a sofőr, 18 éves afgán a halálos áldozat.

Szily László
bűnügy

Romanowski volt pártja szerint egy magyarországi kolostorban is keresték a körözött lengyel politikust, akinek Magyar Péter megválasztása után nyoma veszett

Az igazságszolgáltatás elől menekülő lengyel igazságügyminiszter-helyettesnek az Orbán-kormány adott politikai menedékjogot, április 12. után azonban elhagyta az országot. A magyar rendőrség most annyit közölt, hogy jogsegély keretében együttműködik a lengyel hatóságokkal.

Német Szilvi
bűnügy

Egy hang a fejében arra utasította, ölje meg a gyerekeit

A 36 éves Lindsay Clancy segítségért könyörgött gyerekei megölése előtt. Több pszichiáter is látta és kezelte a nőt, aki a védelem állítása szerint a szülés utáni depresszió egy súlyos válfajában, posztpartum pszichózisban szenvedett. A gyerekeit megölő nőt támogatók szerint ez az ügy most rávilágíthat arra, hogy az ilyen esetekben nincs hova segítségért fordulni.

Mészáros Juli
bűnügy

Életfogytiglant kapott a férfi, aki megölte kétéves kisfiát

A férfi a volt élettársán akart bosszút állni azzal, hogy megöli a közös gyereküket.

Windisch Judit
bűnügy