10 éve ment a pereskedés, mert egy rendőröknek fontos úton volt 15 méter, amire nem engedték felhajtani őket.
A Hír Tv 2014-ben megtagadta a meleg férfiakról szóló dokumentumfilmhez interjúalanyokat kereső felhívás közzétételét. Simicska azóta kiesett a hatalomból, így a Hír Tv most vállalta: háromszor levetíti a díjnyertes dokumentumfilmet, először a Pride-héten.
A Pride alkalmából kiadott közleményhez Brazíliától Írországon és Mexikón át Szlovákiáig csatlakoztak a követségek.
A 2013-as Pride után három hazafele tartó résztvevőt vertek össze az Új Magyar Gárda feketeruhás tagjai. A bíróság kimondta, hogy közösség tagja elleni erőszak bűntettét követték el.
A polgári engedetlenség nemcsak kényszerűség, hanem lehetőség is a civil szervezeteknek, hogy bíróság előtt támadják meg a Fidesz civiltörvényét. Erről szervezett konferenciát az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet.
Tiltakozócsoport jött létre azokból, akiknek elegük van abból, hogy Tarlósék Budapestre szabadítják ezt a kétnapos poklot.
A per tétje az volt, hogy polgári perben lehet-e kártérítést szerezni az államtól azért, mert aránytalanul nagy kárt okozó törvényt hozott.
Állítsuk meg Brüsszelt (mármint Luxembourgot)! Már Andy Vajnát támadja!
A leggazdagabb magyar város polgári perben követeli vissza az elvonást. Az állam ügyvédje arra panaszkodott, hogy Varga Mihály miniszter titkosította az egyik lehetséges bizonyítékát.
Precedenst akar teremteni, ezért 15 millióra perli a Ripostot és az Origót, amiért egy meleg társkeresőoldalon készült képpel próbálták lejáratni.
Kényszergyógykezelésre küldték a betegsége és a biofű miatt, a közmédia követése mellett megzavarodott vádlottat.
A szír férfi továbbra is előzetesben marad. Elölről kell kezdeni az egész eljárást.
Tényleg bármi belefér, ha el kell titkolni az állampolgárok elől, hogy mire költik a pénzüket.
A támadással megvádolt volt kórházigazgató, B. Krisztián viszont egyelőre rács mögött marad.
Az AB ugyanis munkacsoportot állított fel a törvény vizsgálatára, további bizonytalanságban tartva a bezárni kívánt egyetemet.