Az orosz energia vásárlói elleni törvényt főleg Kína és India ellen vethetik majd be, de elvileg minket is érinthet.
Több halott, és másik gyerek is megsérült.
Ez az első ítélet Marokkóban azóta, hogy néhány nap alatt több mint 70 ezren jutottak át az észak-afrikai spanyol exklávéba.
Egy kőolajtermékeket tároló tartály sérült meg, majd gyulladt meg a benne lévő anyag. Az okokat még vizsgálják.
Egy muszlim, progresszív jelölt nyerte a michigani demokrata előválasztást: Abdul El-Sayed indulhat a félidős választásokon a szenátori székért. Az eredmény befolyásolni fogja a szűnni nem akaró vitát arról, hogy a demokraták kizárólag a centrumból nyerhetnek-e.
A három ország aggodalma egyre csak fokozódik a közel-keleti káosz és fenyegetettség miatt.
A hírszerzés szerint Putyin lépése idén ősz és 2029 között várható.
A most tervezett bázis mindössze 100 méter x 120 méteres, és egy marokkói csapatokból álló kontingens befogadását szolgálja majd.
A gyanúsított egy 14 éves diák, aki a lövöldözés végén magával is végzett.
A rendelet értelmében már a születési turizmus gyanúja esetén is megtilthatják az államokba való belépést a hatóságok.
Ez a legnagyobb, gyermekbiztonsággal kapcsolatos ítélet a vállalattal szemben.
A turistát, aki júliusban járt Franciaországban, Spanyolországban helyezték karanténba.
Az amerikai elnök a sajtóban megjelent információkra reagált.
A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács feljelentést tett.
Az oroszok azt állítják, hogy 600 ukrán drónt lőttek ki az éjjel.