Ha minden demokratikus ellenállási lehetőséget berekesztenek, akkor az erőszak felé tolják az elégedetlen tömeget.
Ha nem lesz látványos fordulat az ellenzék kisebb pártjainál, akkor kétmillió szavazattal kétharmados többsége lesz megint a Fidesznek. Eddig csak egy érdemi ötlet merült fel, de azt belülről is keményen fúrják.
Aligha volt okuk a 18-as választás, vagy valami brüsszeli vizsgálat miatt aggódni. A kisvasútnál tett látogatás a látszat miatt lehetett kínos nekik inkább. Nehéz ezután arról beszélgetni, hogy Magyarországon minden oké.
Azt mondta, hogy az európai kultúra, a magyarság megmaradása és a világ legfontosabb politikai intézménye függ tőle.
Napról napra az életével játszik, aki metróra ül, idáig jutottunk. Hogy lehet a helyén ezek után Tarlós főpolgármester, Seszták fejlesztési miniszter és Bolla Tibor BKV-s elnök-vezérigazgató?
Mindenki ügynök, aki mást mer gondolni, mint a Fidesz. Gyorsan eljutottunk a rákosista-putyinista agyhalálba.
Orbán Viktor nem tudja, mihez nyúlt hozzá azzal, hogy be akarja tiltani a Magyarok Napi Eledelét, a postaládába dobott Tesco-reklámújságot.
Amíg ez a köpködés a reakció arra, ha valaki őszintén szembenéz magával a nyilvánosság előtt, addig itt tuti sosem lesz normális ország.
Mélypont volt ez a hét. Orbán Viktor aláírásával minden magyar felnőtt postaládájába bedobtak hat hazugságot, és hazudtak az egyetemről, a mogyorókrémről és a hatályos törvényekről is.
Putyin azért jön, hogy megmutassa, hogy a NATO és az EU területén is pompával fogadják. Orbánnal most közös érdeke a nyugati szövetségi rend bomlasztása, de ha ez megtörténne, akkor Magyarországra ismét a szolgaság vár.
Laza! És rafkósabb mindenkinél! Antal, a profi megint megmutatta.
Meghökkentő reklámkampánnyal tudatja velünk a GVH, hogy milyen lesújtó véleménye van a nőkről. Idióta áldozatok, hahaha. A melírozottak nevében kérem ki magamnak az egészet!
Egyetlen, halvány esélyük nem rosszul kijönni belőle, ha a Jobbiktól a DK-ig mind azt mondanák, hogy az egész cirkusz a kvóta helyett az Orbán-rendszerről szól.
Olasz paparazzót szerződtetni az oligarcha-haver, Spéder Zoltán kinyírásához? Ez tényleg menő lépés volt.
A miniszterelnök megint ügyes volt, egycsapásra ő lett az Ország Illés Bácsija, aki megállítja az idő kerekét és megment minket a négerektől.