Csak apás megtermékenyítéssel is próbálkoztak, de azokat a kísérleteket az utódok nem élték túl.
Alexander Neumeister neurológus, a Yale és a New York-i Egyetem volt munkatársa több mint 200 ezer dollárt keresett évente, és a lopott pénzt is magára, a családjára és másokra költötte, repülőutakat, hotelszobákat és vacsorákat fizetett belőle.
A kormánnyal folytatott tárgyalások miatt nem lett volna szerencsés novemberben megtartani a rendezvényt, amit a kormánysajtó könnyen Marx dicsőítésének állíthatott volna be.
Egyelőre minden tudományos megfigyelést leállítottak a 28 éves teleszkóppal.
A fenntartható növekedés és a klímaváltozás terén végzett kutatásaikért.
Még a Family Guy alkotóját is lenyűgözte az égi jelenés!
Idén már elindult egy hasonló fejlesztés tehenekkel is.
A 96 évesen elhunyt Leon Lederman három éve szép pénzt kapott a medálért.
A CERN-ben márr a hét elején felfüggesztették Alessandro Strumiát.
A projektet a Darpa finanszírozza, más országokban attól félnek, új biológiai fegyvert fejleszt az USA.
Az MTA elnöke a letiltott előadásokkal kapcsolatban azt mondta, a főtitkár-helyettesé volt a döntés, de nála fellebbezhettek volna.
Istenről is megvolt a véleménye.
Itt az év tudományos átverése: három kutató képtelen kamutanulmányokat írt, hogy megmutassák, mi a baj a túltolt identitáspolitikára épített tudománnyal. És többet lehoztak ismert folyóiratok.
Két amerikai és egy brit tudós kapja.
Donna Strickland 55 év után az első nő, akit díjaztak. Két férfi kollégájával együtt a lézernyalábok megszelidítéséért kapott Nobelt.