Ő maga hívta a rendőröket, azt mondta, a gyilkosságnál használt 9 mm-es fegyvert „a közelben, az út mentén találta”. Az apja, három testvére és a mostohaanyja volt az áldozat.
A most 58 éves Alvin Kennard a 3 csapás törvény miatt kapta ezt a büntetést.
Mert még az aligátorok is beállhatnak.
Csak ötvenezer dolláros óvadék ellenében engedték ki.
A rendőrség szerint a meglőtt nő kezdeményezte a konfliktust, és az egyetlen igazi áldozat itt a meg nem született gyerek volt.
Meg a babagyilkosokat és a "transzvesztitákat". Aztán persze azzal védekezett, hogy csak kiragadták a környezetükből a szavait.
Sok konzervatív sem érti, hogyan lehet egyszerre ellenezni az abortuszt és támogatni a halálbüntetést.
A cél az, hogy a legfelsőbb bíróságon is áttörést érjenek el. A New York Times szerint Amerika a szélsőséges abortuszellenes törvények korát éli.
Csak egészen kivételes, az anya életét fenyegető helyzetekben engedik a művi vetélést. Az orvosokat akár 99 éves börtönbüntetéssel fenyegetik.
Nem magától csinálta!
A halottak száma tovább emelkedhet.
A klántagoknak pedig le kellene rohannia Washingtont, és fel kellene akasztaniuk minden demokratát.
Édesanyja szerint Emantic Bradford, akinek volt fegyvertartási engedélye, talán pont megvédeni próbálta a vásárlókat a támadótól.
Egy alabamai nőnek három évig kellett bíróságra járnia, hogy elsőként ne a kitalált szextörténeteket dobja fel a nevére a Google.
Drága strandolók, ne hagyják szét maguk után a cuccaikat! Veszélyeztetett állatfajokat pusztíthatnak ki a szemetükkel.