Annyira sokan háborodtak fel az ötleten, hogy az Amazon hamar le is törölte a fülkét bejelentő Twitter-posztot.
8,45 milliárd dollárt fizetnek ki a legendás filmstúdióért.
44 milliárd eurós rekord bevételéből sajnos 1,2 milliárdos veszteséget hozott ki a luxemburgi leányvállalat, amelyhez a legtöbb európai országból befolyik az Amazon bevétele.
Az Amazon 2021 első negyedévében már a millió dolláros percenkénti árbevételt is megközelítette.
Csak az első évad 450 millió dollárba kerülhet az Amazonnak.
Ez lett volna az első szakszervezet a munkások szerveződését híresen elnyomó cégnél. Az eredményt várhatóan megtámadják majd a bíróságon.
Azért várjuk ki a végét, hiszen az Amazon 2018-ban és 2019-ben például 1 dollár adót sem fizetett be az amerikai szövetségi költségvetésbe.
Hamarosan kiderülhet, hogy megalakulhat-e az első szakszervezet egy amerikai Amazon raktárban. A cég eddig mindent megtett, hogy ezt elkerülje, de most lehet, hogy túl nagy a politikai ellenszél.
Nem pénzt, hanem jobb körülményeket követelnek.
Tény, hogy Bezos jövedelménél és vagyonánál semmi sem különbözik jobban egy átlagemberétől. De sajnos pont nem ér rá a meghallgatás tervezett időpontjában.
Tim Wu és Lina Khan is szerepet kaphat az új kormánytól, azaz minden jel szerint Joe Biden kormánya tényleg keményen nekimehet a netes óriáscégeknek.
Egy tanárhoz ment hozzá Jeff Bezos exfelesége, a világ 22. leggazdagabb embere.
A cég chicagói raktárának dolgozói választhatnak: vagy hajnali 1-től délig dolgoznak, vagy elveszítik a munkájukat. Hamarosan pedig minden Amazon raktárban ez lesz a rendszer.
Pedig soha nem ment ilyen jól az Amazonnak, mint a járvány alatt.
Meg Jeff Bezos több mint tízezer minionját.