Az eljárással a Legfőbb Ügyészség a NAV-ot bízta meg, miután az ÁSZ feljelentést tett, mondván: a két párt nem tudott elszámolni a tavalyi választási kampányban elköltött pénzekkel.
A közelgő EP-választások miatt már le kellene foglalni a plakáthelyeket, de az ÁSZ bírságai miatt több párt még azt sem tudja, miből fog kampányolni. Vasárnap közösen tüntet az ellenzék az ÁSZ székházánál a bürokratikus packázás ellen.
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kérte ki az adatokat a NAV-tól.
Az ellenzéki pártok pénzügyi ellehetetlenítése ellen tiltakoznak.
Megdöbbenve hallgatták Sneider Tamás bejelentését.
A Fidesz és a KDNP „biztosították a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát.”
Kubatov Gábor tövig rághatja a körmeit, hogy vajon egykori párttársa, Domokos László ÁSZ-elnök mindent rendben talál-e a kormánypártnál.
A szervezet szerdán közölte, hogy mégis felfüggesztik a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását.
A Jobbik pedig 100 millió forintos büntetésre számíthat.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az állam nagyon megdrágította a beruházásokat, ő mégis az aktív államban hisz.
Az Állami Számvevőszék szerint a két párt elérhetetlen, és nem tud elszámolni a kampányköltéseivel. A Momentum viszont azt mondja, mindig próbálnak elszámolni, de hiába keresik az ÁSZ-t.
Hétfőtől büntethető a hajléktalanság, ideje ránézni azoknak a körmére, akikre még esetleg számíthatnának a nincstelenek.
Ez az állami cég vesz részt a korábban Deutsch Tamás neve alatt futó Digitális Jólét Programban. Ennyi!
Úgy tűnik, szabálytalanul gazdálkodtak a közpénzekkel.
Abban az ÁSZ-ban, ami a választás előtt hirtelen sorra bírságolni kezdte az ellenzéket, míg a Fidesznél mindent rendben talált. Legalább kiderült, hogy több millióan ismerik a Domokos László volt fideszes képviselő által vezetett szervezetet!