A Miniszterelnöki Kabinetiroda tehát úgy akarja elkerülni, hogy sérelemdíjat kelljen fizetnie a Helsinki Bizottságnak, hogy inkább bevallja, a nemzeti konzultációban a saját véleményükről kérik ki az emberek véleményét.
Pákh Imrét szintén elítélték, de őt is csak próbaidőre, amiért a klinikájuk engedély nélkül nyújtott őssejtkezelést egy rakás gyógyíthatatlan betegnek több millió forintért cserébe.
A Helsinki Bizottság bepanaszolta, hogy hülyeséget írnak róluk a konzultációban, a bíróság most azt mondta, a kormány ideiglenesen nem terjesztheti tovább azt a szakaszt.
„Most is itt beszélgetünk, közben készülhetnénk a karácsonyra a gyerekeinkkel.” Folytatódott a volt barátnőjét lúggal megcsonkító orvos pere a Fővárosi Ítélőtáblán.
Tavaly nyáron lendületből próbálta lenyomni a Fidesz a független igazságszolgáltatást, de nem sikerült a dolog. Csavaros tervet eszeltek ki, hogy mégis érvényesíteni tudják az akaratukat.
A másfél éves Editet megkéselte a saját apja, majdnem meghalt, a sérüléseit azonban valahogy se a nagyanyja, se a mentők, se a háziorvosa nem vette észre.
A Transparency International közérdekű adatigényléssel tudta volna ezt meg, de a kamara ellenállt. A döntés elsőfokú, a MOK megfellebbezte az ítéletet.