Például hogy sötét haja, sötét bőre és kék szeme lehetett. Azt viszont nem tudják, minek rágózott.
70 métert tett meg a 23 méter magas építmény.
Mette Frederiksen szerint ezek az emberek hátat fordítottak országuknak, és nem látják őket szívesen.
A képviselők se bírták ki, amikor elakadt a cirkuszi elefántokról szóló beszámolóban.
Hogy ne kelljen külföldre menni.
A dán főváros nagyon ambiciózus tervekkel állt elő 2013-ban, és egyelőre jól állnak a végrehajtással.
Megerősítenék az amerikai jelenlétet a sarkvidéken.
Telefonon hívta dán kollégáját azután, hogy Trump "utálatosnak" nevezte a dán miniszterelnököt.
Úgy fogalmazott: „nasty”.
A kutyákkal és rágcsálókkal végzett kísérleteknél a légszennyezettség bejut az agyba, ahol gyulladást okoz, ami olyan tünetekkel jár, mint a depresszió, és lehet, hogy ugyanez az embereknél is megtörténhet – állítják az amerikaiak és dánok millióinak adatait elemző kutatók.
De Mette Frederiksen szerint a két ország között így is megmarad a jó kapcsolat.
Ezerszámra kell átnézni a bírósági ítéleteket az elmúlt hét évből, miután kiderült, hogy a pontosnak hitt adatok korántsem annyira pontosak.
Ezt maguk a grönlandiak üzenték meg Trumpnak
Negatív fél százalékos kamatra adják a tízéves jelzáloghitelt, vagyis az ügyfélnek kevesebbet kell végül visszafizetnie, mint amennyi pénzt felvett.
Egy másik, 23 éves svéd férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki.