Irán a szomszédos országokban található amerikai katonai célpontok elleni csapásokkal reagált.
Közben az iráni Forradalmi Gárda a regionális energiaexport leállításával fenyegetett.
A koszovói albán hátterű popsztár aggasztónak tartja, hogy az albán kormány a nyilvánosság megkérdezése nélkül módosítja a környezetvédelmi törvényt.
Összesen a felhalmozódott kamatok miatt Trump 5,62 millió dollárt, vagyis több mint 1,7 milliárd forintot fizetett a volt újságírónak.
Azoknak a vállalatoknak, amik a jogellenesen kivetett vámokkal sújtott termékeket importálták az Egyesült Államokba.
A Bears Ears és a Grand Staircase–Escalante nagyobb részén válik lehetővé a legeltetés, a motorozás és a fakitermelés.
Harmadik napja lövik egymást a felek.
Az amerikai elnök bejelentette az iráni kikötők blokádját is, valamint azt, hogy 20 százalékos sarcot szedne a szoros őrizetéért. A piaci reakció pocsék volt, gyengül a forint, az olaj 3 százalékot drágult.
Az emberek a földre kuporodtak, egy anya a saját testével védte a gyermekét.
Miután Irán megtámadott egy hajót a Hormuzi-szorosban.
Az Egyesült Államok a szombati ománi tárgyalások előtt azt várja Teherántól, hogy ismerje el a kereskedelmi hajók elleni támadásokat, nyissa meg a Hormuzi-szorost, és vállalja: nem támad többé civil hajókra.
Nem úgy tűnik, hogy kifelé tartanánk a közel-keleti háborúból, ami egyre nyomasztóbb lesz a félidős választások előtt az amerikai elnöknek. De az is lehet, hogy az állítólagos merénylettervvel csak Izrael trükközik.
Graham Platner nem politizált. Azért castingolta be a demokrata párt szélsőbaloldala, mert jól hangzott, hogy harctéri veterán, osztrigatenyésztéssel foglalkozik és pénzzel támogatta a progresszív Bernie Sanderst. Hiába került elő egyre több figyelmeztető jel, a párt balosai kitartottak mellette. Aztán jött a nemierőszak-vád és összedőlt a populista kártyavár.
Mostantól hivatalosan is az amerikai elnök nevét viseli a floridai Palm Beach nemzetközi repülőtere. A család nem akarta, hogy egy teherszállító gép legyen az első, ami földet ér.
A védő biztosan kihagyja a negyeddöntőt és az esetleges elődöntőt is. Az amerikai Folarin Balogun esetében nem volt ennyire szőrösszívű a FIFA.