Az amerikai elnök jelentős előrelépésről számolt be, Varsó pedig továbbra is állandó amerikai katonai jelenlétet szeretne az országban.
Miközben a civileket a saját államuk is gyilkolja.
A Trump aláírására váró törvény szerint akár 100 százalékos vámot is ki lehetne vetni azokra az országokra, amik nagy mennyiségben vásárolnak orosz energiahordozókat.
A tartósan magas infláció miatt a Fed 3,75–4 százalékra emelte az irányadó kamatsávot, és a döntéshozók többsége szerint az év végéig újabb emelés jöhet.
Az NFL-ből ismert, Izrael-párti stadiontulajdonos nem látta szívesen a palesztinok mellett kiálló amerikai rappert, és másoknál is lobbizott ezért. Ed Sheeran sajnálja Maclemore letiltását, de folytatja a turnét. A többi előzenekar viszont kiszállt.
Jiszráel Kac arról is beszélt, hogy Izrael kész ösztönözni a kétmillió palesztin kivándorlását a területről.
Az NBC4 hírtelevízió helikoptere épp egy halálos kimenetelű buszbalesethez tartott tudósítani.
Trump korábban „gyakorlatilag korlátlan” készletekről beszélt, a Pentagon szerint azonban a háborúban felhasznált lőszermennyiség hiányt okozott a stratégiai készletekben.
Az Irán elleni háború pedig még az idén véget ér Trump szerint.
A német játékos négy játszmában győzte le az amerikai Ben Sheltont.
Bepörgött a mesterséges intelligencia biztonságos használatáról szóló vita, a vezető amerikai AI-cégek fejei javasolják, hogy lassítani kéne a fejlesztések ütemén. Írországi golfpályájáról megszólalt most a téma egyik kiváló szakértője, az Egyesült Államok elnöke.
„Az, hogy embereket bíróság elé állítanak, de sem nekik, sem az ügyvédeiknek nem mutatják meg az ellenük felhasználni kívánt bizonyítékokat, egyértelműen sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot” – mondták a nő ügyvédei.
Ben Shelton ellenfele Alexander Zverev lesz a vasárnapi fináléban.
Donald Trump második elnökségének első nagy országos tesztje lesz a két hónap múlva tartott választás, aminek központi témája a megélhetés, az inflációtól és az energiaáraktól a vámokon át az iráni háború költségeiig. A republikánus jelölteknek közben egyszerre kellene mozgósítaniuk az elnök táborát és túlélniük saját népszerűtlenségét.
G. F. a gyanú szerint 16 rendbeli szexuális erőszakot követett el Illinois államban.