Az érsek bocsánatot kért a nőtől.
Az állam mindenkit maga elé enged, ha a szociális biztonságról van szó.
Két rendelet is megjelent ezekről péntek este.
Bár a homoszexuális cselekedet továbbra is bűnnek számít a Vatikán szerint, a flamand püspökök azt írják, hogy a meleg párkapcsolat a „béke és a közös boldogság forrása is lehet”.
Az ingatlanokat csak a meghatározott feladatok ellátása érdekében használhatják.
Ferenc pápa a nyugdíjba vonulását pedzegette, ami azt jelentené, hogy lenne két emeritus és egy hivatalban lévő pápánk, amire még sosem volt példa.
Remélik, hogy Ferenc pápa bocsánatot kér, és tesz valamit a tartós megbékélés érdekében.
A kormánypártok sokszor a „keresztény szabadság” jelszavával igyekeznek átformálni a társadalmat. Csakhogy ez az ideológia nem keresztény, és nem is szabad. A Kovász Közösség cikksorozata arra tesz kísérletet, hogy a politikailag kisajátított fogalmakat újra használatba vegye a kereszténységről szóló párbeszédben.
Az egy hónapja alapított bizottsághoz eddig 214 bejelentés érkezett Portugáliából és a nagy létszámú portugál diaszpórákból.
A spanyol katolikus egyház tavaly hozta nyilvánosságra, hogy húsz év alatt összesen 220 papja ellen érkezett feljelentés szexuális visszaélés miatt.
Még Balog Zoltán is szerencsétlennek nevezte az általa is aláírt közlemény kulcsmondatát, amely szerint férfi és nő házassága az emberi méltóság alapja.
Miért foglalkozik valaki éveken át egy ennyire nyomasztó témával? Mit sikerült elérnie? Mikor hagyja abba? AMA kedd este.
A miniszterelnök-helyettes szerint az, hogy 3000 templom újítottak fel, olyan "erőt ad a nemzet egészének, amely a megmaradás és az előrelépés reményét nyújtja."
Mostanra a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató lett az ország legnagyobb gyermekvédelmi intézménye.