gulyás gergely

Maradnak a korlátozások március elsejéig

Amikor lazítás lesz, akkor először a vendéglátóhelyeket fogjuk kinyitni - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.

Szász Zsófi
koronavírus

Gulyás: Az orvosegyetemeknél maradnak a klinikai központok akkor is, ha az alapítványosodás mellett döntenek

Fenn kell tartani a törékeny egyensúlyt, miszerint a klinikák részei maradtak az egyetemeknek, de mégis, az egységes kórházi ellátásban vállalnak szerepet - mondta a miniszter.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Gulyás szerint 8 után is kimehetnek majd az utcára, akik már védettek a koronavírus ellen

Kapnának egy plasztikkártyát, akiket már beoltottak vagy kigyógyultak.

Czinkóczi Sándor
járvány

Szusszan a magyar egészségügy

De a kormány még mindig sötétben tartja az embereket, alig közölnek érdemi információkat a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban. Beoltották a pápát, 5 hónapos lehet a gyógyulás utáni immunitás.

Sarkadi Zsolt
járvány

Orbán még azt mondta, egy hétvége alatt mindenkit be tudnának oltani, Gulyás 10-12 napról beszél

Kilenc kérdésünkből kettőt olvastak be a kormányinfón, az egyikre válaszoltak érdemben.

Szurovecz Illés
járvány

Gulyás: Tetőzött a második hullám

A kormány szerint túlvan az ország a csúcson.

Botos Tamás
politika

Na, erre mit lépsz, víruskám?! A kormány meghosszabbította az ingyenes parkolást

86 százalékos hatékonyságúra tesztelték a kínai vakcinát, fotóriportert engedtek be magyar covid-osztályokra, nem lesznek nagy szilveszteri bulik.

Sarkadi Zsolt
járvány

Ha külön rákérdezünk, hetente egyszer elárulják, mennyi koronás beteget ápolnak intenzíven

Érthetetlen, miért nem közlik akkor naponta ezt az adatot. Amire nem akarnak válaszolni, azt úgysem olvassák fel az internetes kormányinfón.

Szurovecz Illés
járvány

Gulyás szerint nagyon helyes, hogy a nemzeti konzultációra alapozták a járványkezelést

Bírták az állampolgárok egyetértését.

Szurovecz Illés
járvány

Gulyás: A kormány december 21-én dönt a karácsonyi szabályokról

Egcy biztos, szilveszterkor marad a szigor.

Botos Tamás
POLITIKA

Gulyás kedvező adatokról beszél, miközben európai összevetésben is tragikusan alakul a magyar halálozás

A miniszter ismét a tavaszi adatokkal hígította a mostani halálozást. Ha tényleg az aktuális helyzetet nézzük, kiderül, hogy nagyon rosszul állunk.

Szurovecz Illés
járvány

Végre Gulyás elárult egy számot, amiből rögtön kiderült, hogy lakosságarányosan Magyarországon kifejezetten sok covidos beteg van intenzív osztályon

A kormány csak a lélegeztetőn lévők számát kommunikálja, pedig az intenzív osztályon kezelt betegek száma fontosabb. Jóval többen is vannak.

Haszán Zoltán
járvány

Hétpecsétes titokként őrzi a kormány a kórházi járványadatokat

Az orvosok és a teljes nyilvánosság sötétben tapogatózik. A Népegészségügyi Központ azt állítja, fogalmuk sincs alapvető adatokról. Gulyás nagy nehezen elárulta: 961 fertőzött van intenzíven.

Szurovecz Illés
járvány

Az EU-nak nem tetszik, hogy Magyarország használni akarja az orosz vakcinát

Tíz dózisnyi minta érkezett csütörtökön Magyarországra, hogy bevizsgálják.

Szász Zsófi
koronavírus

Nehéz megfejteni, mennyi súlyos koronás betegre számít a kormány

Annyit tisztult a kép, hogy már tudjuk: az aktuális előrejelzésről nem tudunk semmit.

Szurovecz Illés
járvány