A baloldali tüntetők a privatizálások ellen tüntettek.
30 képviselő volt jelen a máltai elnökség értékelésén, elnök úr begurult.
A házelnök szerint azért kellenek a migránsok a baloldalnak, mert sosem lenne elég meleg szavazójuk. A német kereszténydemokratákat pedig már nem tartja kereszténynek.
A bizottsági elnök publicisztikában érvel a szorosabb védelmi integráció mellett.
A németekben merült fel az ötlet, hogy a kohéziós támogatásokat a jogállamiság normáinak tiszteletben tartásához kössék.
Orbán régi kritikusa most Orbán oldalára állt.
A német sajtó arról írt, hogy az amerikai elnök nagyon csúnyán beszélt a németekről, mert túl sok autót adnak el az USA-ban.
Az Európai Bizottság elnöke ezzel az EU-ból kilépő Nagy-Britanniát szurkálta.
Tényleg minden szinten zajlik a pszichológiai hadviselés London és az EU vezetői között.
Átkozottul nehéz eset lesz Juncker számára, jelentette be a brit miniszterelnök.
Juncker állítólag már úgy látja, hogy több mint 50 százalék az esélye, hogy a brexit-tárgyalások zátonyra fussanak.
A Magyarországról szóló EP-vita másnapján fogadja a bizottság elnöke a CEU alapítóját.
A Politico értesülései szerint immár az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is azért lobbizik, hogy a Fideszt dobják ki az Európai Néppártból.
Az Európai Bizottság elnöke nem örül a CEU -t ellehetetlenítő törvénynek.
A külügyminiszternek jól esett volna, ha rajta kívül más is kiakadt volna, amikor a magyar kormányt nácizták.