A klímaváltozás okozta természeti csapások miatt.
Az ökológiai válság kezeléséhez a természettudományok mellett szükség lesz a régi, lokális tudások újrafelfedezésére is. Interjú Molnár Zsolttal, a Hagyományos ökológiai tudás kutatócsoport vezetőjével.
Európa legnagyobb széntermelője, a legszennyezőbb erőművek működtetője sokáig vonakodott lépni. Most nagyon nagy pénzt invesztál atomerőművekbe.
Az iskolasztrájkjával elhíresült aktivista az elmúlt egy évben világszerte hirdette környezetvédelmi üzenetét.
Nyugat-Európában, Mexikóban, Afrika középső és északnyugati területein, illetve Nyugat-Ausztráliában jóval az átlag fölötti hőmérsékletet mértek.
A brazil űrkutatási hivatal adatai szerint az előző év azonos időszakához képest ötven százalékkal nagyobb területen irtották ki az esőerdőt.
A 2020-as gazdasági visszaesés tényleg közelebb vitte a bolygót a párizsi klímacélok tartásához, idén 7-8 milliárd tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátunk ki. De hogy ezt később se pótoljuk be, ahhoz most nagyon okosnak kell lennünk.
A fehéredést négy éve újra és újra feltérképező Terry Hughes szerint a jelenség már a zátony teljes 2500 kilométeres hosszán megfigyelhető.
21. századi problémák.
A klímaváltozás elleni küzdelem miatt.
Oroszországban, Finnországban és az USA-ban is megfigyelték a jelenséget. A szakértők szerint ez növelheti a medve-ember konfliktusok számát.
140 éve mérik, azóta nem volt ilyen meleg.
A bővítés tervei figyelmen kívül hagyják a párizsi egyezményben vállalt klímavédelmi célokat - így az ítélet indoklása.
Egy jobboldali amerikai think tank beállt Naomi Seibt, a klímaszkeptikus 19 éves német lány mögé, hogy felvegyék a harcot Berlin ragályos környezetvédelmi politikájával.
Egyre csak melegszik az óceán.