kossuth rádió

Másfél évig tartó alkotmányozást jelentett be Orbán

Ősszel felülvizsgálják a 2011-ben elfogadott, granitszilárdságú alkotmányt. Ha kell, módosítanak rajta.

Albert Ákos
POLITIKA

Orbán: Nekünk a demokráciának azt a fajtáját kell építeni, amit kereszténydemokráciának hívnak

Elárulta: a Miniszterelnöki Kormányiroda egyfajta hírszerzési központ is lesz.

Botos Tamás
POLITIKA

Magyarországon és Szlovákiában is nyilatkozatban tiltakoztak a közmédia működése ellen

A MÚUSZ elnöke közölte: „Nyílt levélben szólítjuk fel az MTVA-t, hogy vagy szüntesse meg a miniszterelnök péntek reggeli Kossuth Rádió-s szereplését, vagy adja meg ezt a lehetőséget a többi párt vezetőjének is.” A szomszédban azért még nem ekkora a baj.

Herczeg Márk
külföld

A Sallai-balhéban akart vájkálni a Kossuth rádió, de Hadházy inkább a közmédia hazugságairól beszélt a habogó riporternek

Az élő adás varázsa.

Urfi Péter
POLITIKA

Orbán a Figyelő-listáról: A sajtó munkásait kifejezetten biztatom, hogy fedjenek fel, leplezzenek le minél több hálózatot

A miniszterelnök szerint „ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne is szégyellje azt bevallani sem.”

Botos Tamás
POLITIKA

Visszatér a XX. század a Kossuth rádióba: újra lesz napi vízállásjelentés

Minden nap, a 14 órás hírek után.

Albert Ákos
Média

Egy lelkész a Kossuth Rádió húsvéti közvetítésében osztotta ki a rasszista propagandát

Váratlan helyről csúszott be a kritika a közmédia műsorába.

Czinkóczi Sándor
vallás

Orbán: Európai férfiként mindig megadjuk a nőknek kijáró tiszteletet. Sőt, többet is, mint ami jár

"Ismerem a saját fajtámat. A családom egyik fele Pannóniából, a másik fele Hunniából van. Nekem az az érzésem, hogy elég sok mindent tudok a magyar népről."

Botos Tamás
POLITIKA

Levették a műsorról Orbán állandó pénteki kérdezőjét

Kocsis Éva időnként még feltett olyan kérdéseket, amiket a kormánysajtóban már nem szokás. A kampányidőszakban ettől már nem kell tartani.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán: A Mol 25 százalékát úgy kellett visszavásárolnom

Egyes szám első személyben.

Herczeg Márk
politika

Orbán: Bevallom férfiasan, nemzeti konzultáció nélkül is elég elszánt tudok maradni

Kitartott volna migrációs politikája mellett a válaszok nélkül is, mondta a miniszterelnök.

Botos Tamás
politika

Orbán az amerikai klímadöntésről: „Sokkhatás alatt vagyok”

Trump döntése szerinte ellentétes azzal, amiről közmegegyezés van Magyarországon: hogy a klímaváltozás valóság, és veszélyes dolog.

plankog
POLITIKA

A legfelsőbb szintektől az utca emberéig nagyon építő, az országban élő lengyeleket támogató magatartást tapasztal Magyarországon a lengyel nagykövet

Jerzy Snopek erről a Kossuth Rádióban beszélt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán arról, hogy az Európai Néppárt vezetője szerint következményei lesznek, ha rosszul reagál az EP-határozatra: „Na látja, ilyet Kínában sose mondanak!”

Orbán azt mondta, lehangoló, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet „az európai intézményekben dolgozó emberektől”. Pedig a határozatot a nemzetállamok EP-képviselői szavazták meg.

Herczeg Márk
politika

Orbán szerint senki sem tudja, mi az a CEU

A valóság ezzel szemben az, hogy pontosan lehet tudni.

Herczeg Márk
politika