közoktatás

Megkérdezték a miniszterektől és az Emmi államtitkáraitól, hogy állami vagy magániskolába járnak-e a gyerekeik, egyenválaszt kaptak

„A gyermekeim taníttatása nem köz-, hanem magánügy. Kérem a nyilvánosságot, hogy gyermekeim, családom magánéletét tartsák tiszteletben.”

Herczeg Márk
POLITIKA

Pár hete még büszkén sorolta az államtitkár a közoktatási fejlesztéseket, aki magániskolába küldte a gyerekeit

Másfél éve pedig az oktatás jövőjéért érzett felelősségéről beszélt egy tornaterem átadóján.

erdelyip
POLITIKA

Óriási a különbség a nagyvárosi és a kistelepülési iskolák között Magyarországon

A gazdagabb vidékek rosszabb iskolái is jobbak, mint a szegényebb vidékek jobb intézményei. A különbség már a 12 évesek teljesítményében is drámai.

Magyari Péter
oktatás

Még a Magyar Nemzeti Bank is szétszedte a magyar köz- és felsőoktatást

A fiatalok alapképességei elmaradnak a régiós átlagtól, és a felsőfokú végzettségűek aránya is kisebb – olvasható a „180 lépés a magyar gazdaság fenntartható felzárkózásáért” című műhelymunkájukban. Az is kiderül, hogy még reformokkal is csak az osztrák fejlettség 80 százalékát érhetjük el 2028-ra.

Herczeg Márk
oktatás

Az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága nekiment a kormány szakgimnáziumi képzésének

Az akadémikusok szerint a közoktatás feladata az élethosszig tartó tanulás képességének a kialakítása kéne legyen, és nem a naprakész munkavállalók kibocsátása a gazdaság szereplői számára.

Horváth Bence
oktatás

Az MTA felmérte az oktatás helyzetét, és aggasztó eredményre jutott

Hiába a béremelés, a tanárok fizetése még mindig borzasztóan alacsony, a szegény gyerekek pedig annyira le vannak maradva, hogy arra már a kutatók sem találják a szavakat.

Albert Ákos
oktatás

Az EMMI szerint alkotmányos volt az iskolák einstandolása és állnak az Alkotmánybíróság vizsgálata elé

Olyan történt, ami még soha: nem egy párt-, civil szervezet vagy magánszemély, hanem egy bíróság mondta ki, hogy alaptörvényellenesen vették el a vagyont.

Szily László
POLITIKA

Egy magyar bíróság kimondta, hogy alkotmányellenes volt az iskolarendszer államosítása

Csömör önkormányzata indította a pert az EMMI ellen, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pedig annyira alkotmánysértőnek találta a vonatkozó törvényt, hogy január 8-án az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy az semmisítse meg több pontját. Az AB-nek legkésőbb 90 napon belül döntenie is kell.

Szily László
politika

Gyerekek vagyunk, nem az a dolgunk, hogy 8 órákat dolgozzunk

Több ezer diák vett részt a diákok által szervezett tüntetésen, amelyen a magyar közoktatás állapota ellen tiltakoztak. A diákokat kérdeztük arról, mi a baj az utóbbi években agyonreformált oktatással. És persze, hol vannak ilyenkor a kedves szülők?

Tbg
oktatás

Miközben a minisztériumokban százezres jutalmakat osztanak, az állami fenntartású általános iskola egész tantestülete 1 darab Mozart csokigolyót kapott az év végén

„5 éven belül nem lesz aki tanítsa a gyermekeinket, inkább beállnak egy Lidl kasszába 6 órába, másfélszer annyi fizetésért és juttatásokért” – írja egy aggódó pedagógus.

Herczeg Márk
oktatás

Ember nem volt még olyan büszke rá, hogy elvette az érettségi lehetőségét egy csomó gyerektől, mint Parragh László

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének minden homályos sarkát bevilágító, tökéletes interjút adott az iparkamara elnöke.

erdelyip
POLITIKA

Nem engedték ballagni az aspergeres fiút a menő budapesti iskolában

Pár hónapja magántanuló lett, de a törvény szerint ettől még joga lett volna elballagni, szeretett is volna, de az iskola nem engedte.

Szily László
belföld

Mágikus erejű interjút adott a Magyar Nemzetnek az Oktatási Hivatal új elnöke

Nevetni fognak, de nagyjából minden sínen van, főleg A KOMMUNIKÁCIÓVAL VAN BAJ.

erdelyip
politika

Kiröhögték az oktatáspolitika vezetőit az akadémikusok

A közoktatásról szervezett vitafórumot az akadémikusokból és doktorokból álló Stádium 28 kör. Nem volt barátságos a hangulat.

erdelyip
oktatás

Elkezdték kiszorítani a szegényeket az oktatásból, most meg rájuk mutogatnak, hogy nem akarnak tanulni

Új bűnbakot talált a kormány a magyar közoktatás tragikus teljesítményére. A szegények tehetnek a dologról, mert nekik nem a tanulás az első.

erdelyip
oktatás