Még karácsony előtt el akarják fogadni a kormánypártok, de a sokezer közvetlen érintettet sem kérdezték meg róla. Álláspontunk szerint kiemelt közérdek fűződik hozzá, hogy a törvény tervezetét mindenki megismerhesse.
Új hang jelent meg a kulturális élet átalakításáról szóló vitában.
Szombaton két Katona-előadáson és a Trafóban is téma volt, hogy a kormány felforgatná a teljes kulturális életet.
Ettől függetlenül köszönetet mondott a kormánynak, amiért 350 milliót adott a templomi koncertjeire.
Intergalaktikus léptékű sikereken van túl az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Fekete Péter kulturális államtitkár szerint nagy időket él a magyar kultúra.
„A hazai sportlétesítmények és a nemzeti kultúra összekapcsolása, ezáltal a magyar történelmi és irodalmi örökséget bemutató nagyprodukciók létrehozása érdekében”.
Alföldi Róbert is nyilatkozott, a színházigazgatók öncenzúrájára panaszkodott.
Könyveket dobáltak szét, miközben Trump nevét skandálták.
Temesvári performansz.
A migránsozást pedig el kell fogadni, ez kell az embereknek, nem lehet minden szavazó esztéta.
A képviselőnek a fideszes kultúráról kellett volna beszélnie a Klubrádióban, de sajnos csak a migrációról sikerült.
A kulturális államtitkár szerint a TAO-támogatások területén rendet kell rakni, mert "nem landolhatnak közpénzek saját zsebekben."
Alföldi Róbert előadásának lemondása nem az első lépése, inkább az eddigi egyik leglátványosabb tünete annak a folyamatnak, ami évek óta folyik a városban.
Seszták Miklós kisvárdai birodalmában tágította ki az ünnepi beszéd fogalmát.