Szerinte a volt birkózó annak a bizonyítéka, hogy „a katonai celebség jelensége sajnos létezik a mai Magyar Honvédségben”.
„De hogy ő vezette volna, az erőteljes túlzás” – mondta Böröndi Gábor.
„Nem tudtam azonosulni azzal a szervezettel, amelynek az arca voltam.”
Július 1-jén lépett életbe a Honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet. A módosítások egy része érthető, de közben nem árt tudni, hogy hiába a tényleg jó minőségű új fegyverek, a Honvédség továbbra is számos belső, mentális és szakmai problémával küzd. Belsős helyzetértékelés a Magyar Honvédségről, 1. rész.
Első olvasatban elfogadták, néhány héttel azután, hogy a nagy port kavart előző verziót még visszadobták.
Ha a feketepiacon kötnek ki a segélyként leszállított fegyverek, komoly gondokat okozhatnak a térségben. Ezért az adományozóknak már most követniük kellene, hova kerülnek az eszközeik.
Ezzel gátolnák meg a tömeges leszereléseket.
India a tárgyalások kellős közepén lőtt ki rakétát egy műholdra.
Stephen Biegun szerint Észak-Korea erre még októberben, Mike Pompeo látogatásakor tett esküt.
Inkább Ausztriába ment dolgozni. Egy jogszabály-módosításnak köszönhetően jövőre a rendőrök fizetése harmadával csökkenhet.
Azt, amelyikről korábban azt állították, hogy csak műholdakat lőnek ki róla.
Nemzetközi szakértőket nem hívtak meg az eseményre.
Dél-Koreai diplomaták szerint Kim Dzsongun a leszerelés fejében garanciát vár arra, hogy az USA nem fogja megtámadni országát. Észak-Korea egyelőre nem erősítette meg a hírt.
A francia rendőrség megvizsgálja, használták-e korábbi merényletekhez a lefoglalt eszközöket.
A spanyol hatóságok szerint ez még nem elég, követelik, hogy adják ki a gyilkosságok elkövetőit.