Így volt ez tavaly is, akkor a pénz egy része továbbcsorgott Szánthó Miklós KESMA-vezér cégéhez.
Repülnek a milliárdok, ki tudja, hol állnak meg.
Onnan tudni az egészről, hogy online hirdetésben keresnek szereplőket. Csókolózni is fognak!
Az Alfahír nagy nehezen betekinthetett azokba a kutatásokba, amelyekkel a kormány folyamatosan szondázza a lakosságot. Vannak meredek eredmények.
A tavalyi 40 milliós megtakarítása meghúszszorozódott. A politikus a válása utáni ingatlaneladásokkal magyarázza megtollasodását.
A két és fél év alatt megrendelt 400 közvélemény-kutatás közt már nem is találják a Soros Györgyről szólókat.
Új év, új főnök.
Idén is lesz miből elmagyarázni az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntéseket.
Legkésőbb január 10-ig kell végrehajtani az ítéletet.
A hírre a kormány közölte: „A Helsinki Bizottság hiába tagadja és csűri-csavarja, akkor is tény, hogy egy Soros által pénzelt bevándorláspárti szervezet.”
A háromszor is kétharmaddal alakított kormány szerint a törvény eddig bevált. A Fidesz is így látja.
A 12. kerületi Felhő utcából jár dolgozni Rogán Antal is, minisztériuma szerint a házat Rogán-Gaál Cecília bérli. A család valószínűleg együtt él itt a valtonos Bessenyeivel és feleségével, Sarka Katával.
Őrület: már több 49 milliárd forint fölött jár az idén elvert összeg.
Ki kell adni a költésekről szóló dokumentumok másolatait, nem elég csak betekintést biztosítani.
De pont Rogán propagandaminisztériuma volt az, ami 2018 elejéhez képest 40 százalékkal, 110 fővel nőtt.