mnb

A Kulcsár-ügyben elítélt, cégvezetéstől eltiltott Kerék Csaba irányít egy milliárdos tőzsdei céget

Ez a jogszabályellenes gyakorlat a tőzsdei felügyeletért felelős MNB-nek tavaly március óta nem tűnt fel.

Herczeg Márk
bűnügy

Márciustól jönnek az új ezerforintos bankjegyek

A most érvényes ezresekkel 2018 novemberéig lehet majd fizetni.

Horváth Bence
gazdaság

Senkinek nem kellett a Bálna 11 milliárdért

Korábban a kormány és az MNB is érdeklődött, de pályázatot végül ők sem adtak be.

Sarkadi Zsolt
Budapest

Feljelentett az MNB egy kamu pénzügyi szolgáltatót

A CD Insurance Kft. engedély nélkül gyűjtött pénzt az ügyfelektől.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Vagy elrabolták a legfontosabb állami hivatalok vezetőit, vagy Magyarországon forgatják a Black Mirror új évadát

De az semmiképp sem lehet valóság, hogy hétfő délelőtt összeült Pintér Sándor belügyminiszter, Domokos László ÁSZ-elnök, Handó Tünde OBH-elnök, valamint a legfőbb ügyész helyettese és az MNB alelnöke, és előadták a korrupcióellenes harc eredményeit.

plankog
politika

Kiégett az MNB alelnökének a kocsija, a családját a tűzoltók mentették ki a Fillér utcai házból

Nagy Márton élettársának autójára átterjedt a tűz, miután egy másik lakó BMW-je meg nem nevezett „műszaki hiba” miatt kigyulladt.

Herczeg Márk
baleset

Matolcsy alatt az MNB tízszer annyit költ az alaptevékenységhez nem tartozó célokra, mint előtte

Ráadásul 2010 és 2016 között a támogatások pénzügyi elszámolásának és az azt megalapozó dokumentumoknak több mint a tizede hiányzott.

Herczeg Márk
gazdaság

Még az MNB szerint is nagyon lemaradt a hazai oktatás, főleg a digitális hiányosságok miatt

A jegybank versenyképességi jelentése szerint amúgy is lemaradtunk digitalizációban, nem beszélnek elegen idegen nyelveket, munkaerőhiány van és a banki hitelek sem elég hozzáférhetőek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Irodát nyitott Rómában az MNB

Lássuk be, önök se tennének másként, ha önök lennének az MNB.

Király András
politika

A kormány kiturpiskodta, hogy hivatalosan csak a választás után ugorjon meg az államadósság

Orbánék az Eurostattal szembeni elszámolási vitában veszítettek, így az Eximbank és az MNB-alapítványok állami intézménynek számítanak, de a G7 szerint ez a kampányba már nem fog bezavarni.

Herczeg Márk
POLITIKA

Matolcsy szerint „naggyon jó hír”, hogy öt év alatt a hétszeresére ugrottak a fizetések a jegybank döntéshozóinál

ÉS TÁN NEM AZ?!

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Matolcsy a helyzetbe hozott rokonairól: „Senkit nem szabad megfosztani attól a lehetőségtől, hogy részt vegyen Magyarország felemelkedésében”

Jó hír Matolcsy szerint, hogy ma senki nem jut hitelhez vagy üzleti lehetőséghez csak azért, mert az ő rokona.

Horváth Bence
képmutatás a köbön

Öt év alatt a hétszeresére ugrottak a fizetések a jegybank döntéshozóinál

Növekedés, növekedés, növekedés.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Hetekig Jamaicán kellett tanulmányozniuk egy rendezvény szervezését az MNB munkatársainak

Februárban egy hetet, áprilisban 16 napot, májusban 9 és 12 napot töltöttek Jamaicában, a Montego-öbölben. A hivatalos magyarázat szerint azt tanulmányozták, hogy hogyan kell megszervezniük az értékpapírfelügyelők konferenciáját.

Király András
politika

Matolcsy szerint igenis javult a versenyképesség, csak a globális rangsorok nem annyira tényszerűek, mint az MNB

A jegybankelnök huhogó baglyoknak nevezte azokat, akik a témában nem a Magyar Nemzeti Bank méréseit fogadják el, hanem a fontosabb rangsorokat.

Herczeg Márk
gazdaság