momentum

A Momentum telefújta a Legfőbb Ügyészség bejáratát azokkal a botrányokkal, amikkel a szervezetnek foglalkoznia kellene

Ezzel reagáltak arra, hogy az ügyészség szerint rendben volt a képviselők kidobása az MTVA-ból.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A rendőrség azt állítja, jogszerűen vizsgálták át a momentumos Cseh Katalin holmiját, amikor igazoltatták és eljárást indítottak ellene

A jegyzetfüzetet átlapozták, de a tartalmát nem vizsgálták, írta a BRFK.

Tbg
politika

Megmotozták, és eljárást indítottak a Momentum EP-listavezetője ellen a rendőrök

Cseh Katalin szombaton a fotósok kedvéért pózolt egy lila füstölővel. Fél órával később, több száz méterre a tüntetés helyszínétől rendőrök tartóztatták fel.

Király András
POLITIKA

Szivárvány színű füsttel tiltakozott a Momentum az MTVA székházánál

„Ez nem »nő ügy«, nem »meleg ügy«, ez mindannyiunk ügye és érdeke!” - közölte a párt a melegek gyógyításáról szóló műsor apropóján.

Tbg
Média

A Számvevőszék szerint szerdán három óra alatt dobták össze a Momentumot ekéző animációs filmet

Nem volt előkészítve, szerdán döntöttek róla és hamar el is készült - mondja a szóvivő. Azt magyarázzák benne, miért fagyasztották be a párt állami támogatását. Szerinte nem furcsa, hogy egy nappal korábban éppen hogy feloldották az állami zárlatot.

Szily László
politika

Az ÁSZ szóvivője is megjelent a Momentum sajtótájékoztatóján

A szervezet szerdán közölte, hogy mégis felfüggesztik a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását.

Horváth Bence
POLITIKA

A Számvevőszék szerint a Momentum és a Párbeszéd is tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon

Így egy nap után újra felfüggesztik a két párt állami támogatását.

Király András
POLITIKA

Megkapja az állami támogatást a Párbeszéd és a Momentum

Ezek szerint most már tudja az ÁSZ, hogy lehet őket elérni.

Bede Márton
POLITIKA

Facebookon sértette meg az új gyülekezési törvényt, 100 ezer forintra bírságolták a Momentum szombathelyi elnökét

Nagy Donátot meg sem hallgatta a rendőrség, rögtön küldte a csekket.

Botos Tamás
POLITIKA

Az ÁSZ javasolta, hogy függesszék fel a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatását

A Jobbik pedig 100 millió forintos büntetésre számíthat.

Czinkóczi Sándor
politika

Fekete-Győr András a sajtóból tudta meg, hogy nyomoznak ellene a füstgránátozás miatt

Hivatalos értesítést még nem kapott.

Czinkóczi Sándor
politika

Együtt tüntet kedden a magyar ellenzékkel Judith Sargentini

A holland képviselő a brüsszeli Stop Orbán! demonstráció egyik szónoka lesz. Az ő jelentése nyomán ítélte el az EP kétharmados többséggel a magyar kormányt.

Magyari Péter
politika

Kövér László a mai ülésre nem engedte be a politikusok vendégeit

Pont akkor, amikor az ellenzék a köztévénél történtekről és a túlóratörvényről egyeztetett volna, de a Fidesz-KDNP el sem ment.

Herczeg Márk
parlament

A momentumos Kádár Barnabás szerint nem szabad ragaszkodunk a szerves emberi testhez és kiborgokká kell válnunk

Végre itt egy magyar ellenzéki politikus, aki igazán alternatív és kézzelfogható programot vázolt fel Orbánhoz képest.

Szily László
POLITIKA

Két női listavezetővel indul az EP-választáson a Momentum

A listát Dr. Cseh Katalin, a Momentum korábbi elnökségi tagja vezeti, a második helyen Donáth Anna Júlia, a párt alelnöke, a harmadik helyen pedig Nemes Balázs, a párt új szóvivője szerepel.

Boros Juli
POLITIKA