A DK pedig azért nem tüntethetett ugyanott, mert előre bejelentette.
A kormánnyal folytatott tárgyalások miatt nem lett volna szerencsés novemberben megtartani a rendezvényt, amit a kormánysajtó könnyen Marx dicsőítésének állíthatott volna be.
Az MTA elnöke a letiltott előadásokkal kapcsolatban azt mondta, a főtitkár-helyettesé volt a döntés, de nála fellebbezhettek volna.
Az MTA bekeményített, a minisztérium visszakozott, így sikerült kötni egy részmegállapodást.
A miniszter nem tartja elég eredményesnek.
Palkovicsék szerint szomorú, hogy az MTA nyilatkozatokkal próbál nyomást gyakorolni a kormányra ahelyett, hogy a hivatkozott dokumentumot tárgyalási alapként kezelnék.
Mert „az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak”.
Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya közölte: az állásfoglalás szerint az „alternatív medicina” alkalmazása most egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli gyógyászattal, ez pedig súlyos kockázatot jelenthet a betegeknek.
Lehet, hogy lesz közös akadémiai - minisztériumi tudós testület, de az is lehet, hogy a kormányt képviselő tudósok intézkedhetnek majd.
Lovász László nem ér rá.
Az akadémia levele szerint ezt az elismerést az elmúlt 30 évben csak igen kivételes személyek kapták meg, például Valentyina Tyereskova vagy Neil Armstrong.
Csak azt nem teszik hozzá, hogy most meg az Orbán-kormány próbálkozik hasonlóval.
Ha már a pénzeket a kormány felügyeli, személyi kérdésekben legalább hadd döntsenek ők.
Ez a muslica a többitől eltérően az élő gyümölcsbe rakja be a tojását, így az hamar megromlik. A málnát, a szedret és az áfonyát is tönkreteszi, és még nincs ellene védelem.
Az akadémikust a legtöbbet hivatkozott magyar kémikusként tartották nyilván. 87 éves volt.