MTA

Az MTA főtitkára szerint a kormány beavatkozása olyan hangulatot teremthet, hogy innen menekülni kell

Török Ádám szerint "a kutató nem tenyészthető, és nem lehet úgy bánni vele, mint egy háziállattal."

Haszán Zoltán
TUDOMÁNY

Jah, simán megszavazták az MTA-t érintő pénzelvonást

A kormány ismét megmutatta: nyitott a kompromisszumokra.

Botos Tamás
POLITIKA

Helyreigazítást kér Schmidt Mária lapjától az MTA

Az akadémia szerint a Figyelő egy rakás hülyeséget írt róluk.

Sarkadi Zsolt
politika

Pléh Csaba: Külföldre mehetnek a magyar kutatók a kormány miatt

Több mint 20 éves megállapodást rúg fel szerinte a kormány, kutatóhelyek szűnhetnek meg.

Magyari Péter
TUDOMÁNY

Az MTA emlékeztette a minisztert, hogy már nincsen Friderikusz-show

És az MTA melletti tüntetést sem ők szervezték.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Lovász nagyon sajnálja, hogy a kormány az MTA egyik javaslatát sem tartja elfogadhatónak

Az elnök szerint Palkovics miniszter az alapkutatások lényegét érti félre.

Sarkadi Zsolt
tudomány

Palkovics szerint nem politikai döntés, hanem legitim igény az MTA csuklóztatása

Miért is gondolják egyesek azt, hogy a kormány akarja megmondani, mit kutassanak a Magyar Tudományos Akadémián?

Boros Juli
POLITIKA

Onnan tudni, mekkora balhé van az igazságszolgáltatásban, hogy a bírák is nyíltan beszélnek róla

A bírósági igazgatásról és függetlenségről tartott közös konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Bírósági Hivatal. Bírósági vezető még sosem beszélt ennyire nyíltan róla, hogy milyen feszültségek vannak.

erdelyip
politika

MTA: Az átcsoportosítás a bürokráciát növelné, a költségvetés átláthatóságát pedig egyáltalán nem segíti

A Magyar Tudományos Akadémia két alternatív javaslatot ajánl Palkovicsnak a kormányzati ellenőrzés alá vonás helyett.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Miközben az MTA-val elbábozzák a vitát, a kormány csendben újabb tudományra szánt milliárdok elköltését vonta magához

Elhalasztották egy sor tudományos pályázat eredményhirdetését, a kutatócsoportok pedig most arra várnak, hogy Palkovics miniszter is rábólintson az eredményeikre.

erdelyip
politika

Freund Tamás agykutató kilépett a Professzorok Batthyány Köréből az MTA tervezett bedarálása miatt

A jobboldali tudóstársaság elnöke a Magyar Időkben állt ki az átalakítások mellett, Freund ezt nem tudta elfogadni.

Sarkadi Zsolt
tudomány

A V4-ek akadémiái egyhangúan kiálltak az MTA szabadsága mellett

A lengyel, a szlovák és a cseh tudományos akadémia elnöke is aláírta a levelet.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Kompromisszumot kötnének a kormánnyal az akadémikusok

Abban egyetértenek a krománnyal, hogy el kell választani egymástól a kutatási és az innovációs forrásokat. A pénz szétosztására viszont alkalmasabbnak tartják magukat a hátsó szándékoktól általában nem mentes kormányzatnál.

Király András
TUDOMÁNY

Palkovics: Nem közeledtek az álláspontok

Orbán ugyanazt a játékot kezdte el, mint egy éve a CEU-val.

Rényi Pál Dániel
politika

„A valódi tudós számára az igazság fontosabb a politikusok kegyénél”

Az MTA függetlensége mellett tartott tüntetést péntek este a Momentum. Néhány százan álltak ki a tudományos kutatás szabadságáért.

Ács Dániel
TUDOMÁNY