Szergej Ivanov 73 éves volt.
Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig ismét saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.
A létesítményt nagy hatótávolságú ukrán drónok találták el többször is ebben a hónapban.
A házasságon kívüli együttélés nagyon veszélyes.
De ködösít, hogy mi lenne a Donbásszal.
Úgy bezuhant a termelés az orosz finomítókban, hogy már csak 30-40 litert lehet tankolni egyszerre.
Magyar Péterről azt mondta, „mióta hivatalban van, még egy miniszterelnökhöz méltó mondata sem volt”.
Ez volt az első csúcs, ahol már Magyar Péter képviselte az országot. A magyar miniszterelnök egy viszonylag eseménytelen csúcson mutatkozhatott be, ahol nem kellett akut válságot kezelni, probléma és tennivaló azért volt bőven. Helyszíni beszámoló Brüsszelből.
A miniszterelnök szerint a köztársasági elnök a napokban „bemutatta felcsúti módon, hogyan kell öngólt lőni: beállni a kör közepére, teli rüszttel kezdőrúgásból a felső ficakba belőni a saját kapujába”.
Orosz közlések szerint a támadásban több drón is eltalálta a Moszkva délkeleti részén található létesítményt.
Nagyjából minden negyedik benzinkúton korlátozás van érvényben.
A hatóságok szerint ukrán nacionalistáknak állítottak itt emléket még 2010-ben.
Az erről szóló jelentést vizsgálja a brit védelmi minisztérium.
Két fehérorosz állampolgárt őrizetbe vettek a Szemjon Szkrepeckij néven is ismert Putyin-kritikus művész halála miatt.
Négy hónap után először találkozott az amerikai és az ukrán elnök.