A spanyol fél év után először játszott tétmeccset, az amerikai pedig 2022 után tért vissza New Yorkba.
Venus és Serena minden rekordot megdöntenének, ha sikerülne nyerniük. Serena Williams négy éve vonult vissza.
Minden idők legeredményesebb női teniszezője két hete, a svájci klasszis csütörtökön jelentette be visszavonulását.
27 éves karrierjét zárta le.
Minden egyes mérkőzés akár az utolsó is lehet.
A US Openen még biztosan részt vesz.
Tavaly ugyanott sérült le.
Roman Abramovics, a szankciókkal sújtott orosz milliárdos 19 év után kényszerűségből válik meg a futballklubtól.
A kísérletet azért csinálták, mert a férfiak 12 százaléka úgy gondolta, hogy tudna pontot szerezni a bajnoknő ellen.
A Forbes listáján most először lett focista az első három helyezett. A rangsorba csak egy nő, a teniszező Serena Williams került be, ő a 63. helyen szerepel.
Meccs közben kifordult a bokája, de utólag nem ennek tulajdonította a vereséget.
Ki is kapott.
A teniszező a szervezők szerint túlment egy határon, amikor a Nike ruhájában nyerte meg a tornát. Jövőre lesz dress code a francia tornán is.
A német két sima szettben megverte a 23-szoros Grand Slam-győztes amerikait.
Többször is megműtötték, az élete is veszélyben volt.