Az október elején eltüntetett szaúdi újságíró egy Montrealban élő fiatal szaúdi aktivistával levelezgetett. A szaúdi titkosszolgálatok feltörték az aktivista telefonját, így tudhatták, hogy Hasogdzsi titokban ifjúsági mozgalmat szervezett.
Korbácsolták és árammal is kínozták az aktivistákat, akik kiharcolták azokat a reformokat, amikért Mohamed bin Szalman koronaherceg ünnepeltette magát.
A Reuters értesülései szerint igen. A brit hírügynökségnek a királyi ház tagjai állították, hogy az amerikaiak is benne lennének, ha nem Mohamed bin Szalman örökölné Szalman király trónját.
Korábban két meg nem nevezett kormányzati forrás azt állította, az amerikai kormányzat felkérte az illetékes hatóságokat, vizsgálják meg Fethullah Gülen törökországi kiutasításának jogi lehetőségeit.
Kapott belőle az Egyesült Államok, Németország és más országok is. Közben egy török lap már arról ír, hogy az újságíró maradványait egyszerűen ledobták a csatornába.